Államalapító Szent István ünnepére készül a város


2019-08-15 19:56:55  | cikk: Babos Petra  | 


Államalapító Szent István ünnepére készül a város főképe
Nagyszabású ünnepi programsorozattal várják az érdeklődőket augusztus 19-én és 20-án. A kétnapos rendezvény részleteiről Szabadkai Verita, a JMSZK igazgatója, Müller Anita, a Tánc-Lánc AMI igazgatója és Áldozó Tamás polgármester tájékoztatta a sajtó képviselőit.
Szabadkai Verita, a JMSZK igazgatója elmondta, a hagyományokhoz hűen augusztus 20-án, az Erzsébet ligetben Államalapító Szent István ünnepén 18 óra 30 perckor, Pápa Város Fúvószenekarának toborzójával kezdődik a városi megemlékezés. A Himnusz hangjait követően 19 órakor kezdődik az ünnepi műsor. A megemlékezésen Áldozó Tamás polgármester mond ünnepi beszédet, majd a műsorban Szent István gondolatiságát követve vajdasági, felvidéki, erdélyi népdalokkal, táncokkal jelenítik meg a magyarság összetartozását. A színpadi műsort követően az ünneplők átvonulnak az Országzászló emlékműhöz, ahol elhelyezik a megemlékezés koszorúit.
Müller Anita hozzátette, a 2019. évi augusztus 20-ai ünnepkör köré szervezték a Kárpáthazánk folklórünnepe elnevezésű rendezvényünket.
-Érdekessége a programnak, hogy határon túli néptáncegyütteseket hívtunk meg, azért, hogy az ünnep fényét ezzel is emeljük, s hogy együtt, határon túli magyarokkal tudjuk ünnepelni ezt a nevezetes ünnepünket. Augusztus 19-én, hétfőn 19 órakor a Fő téren folklór gálára várunk minden érdeklődőt, ahol fellép majd az érsemjéni Ezüstperje Néptáncegyüttes, a tordai Kincsünk Néptáncegyüttes, az ógyallai Bellő Néptáncegyüttes és a pápai Vadvirág Néptáncegyüttes. Köszöntőt Áldozó Tamás polgármester mond. A programot táncház zárja, ahol a talpalávalót Németh Dénes zenekara húzza. Kedden az ünnepi műsorban is részt vesznek a vendég néptáncegyüttesek, színesítve ezzel a rendezvényt. A műsor este, egy különleges gálában teljesedik ki. A DeFoP Pápa rendezvény egy különleges divatbemutatót takar, melyben magyar népviseleteket mutatnak be. Ambrus Réka divattervező magyar népi motívumokat álmodja újra mai hétköznapi és elegáns ruhákban. Várunk szeretettel minden érdeklődőt a nemzeti ünnepünk estéjén, hogy együtt csodálhassuk, hogyan él tovább kultúránk a 21. században. A divatbemutatónak az Esterházy-kastély udvara ad otthont 21 órától - mondta Müller Anita.
Áldozó Tamás polgármester a program kapcsán elmondta, örömmel támogatták a Vadvirág Néptáncegyüttes kezdeményezését, amely folklór gála szervezésére irányult.
-Reméljük, sokan ellátogatnak az ünnepi programokra, örömet szerezve ezzel azoknak, akik eljönnek Pápára, hogy megmutassák tehetségüket, illetve a pápaiak újra bizonyságot szerezhetnek arról, hogy a Vadvirág Néptáncegyüttes egy sarokkő a magyar néptánc kultúrában, olyan, amihez szívesen igazodik a többi együttes is, s örömmel jön el hozzájuk - tudtuk meg a polgármestertől, aki hozzátette, a kastély udvara több rendezvénynek is otthont ad, a programok sokféleségét gazdagítja a kedd esti divatbemutató, ami kiválóan bizonyítja, hogy a kastély udvara a kreatív rendezvényszervezők számára egy nyitott tér.
Rossz idő esetén a programok helyszíne a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-07-31 22:24:10

Filmek városunkról


ajánlott cikk főképe

2019-05-11 23:19:59

Történelmi emlékhely lett a Pápai Református Kollégium és az Ótemplom


ajánlott cikk főképe

2019-06-12 19:15:30

Asztalos vizsgamunkák az Acsádyban


ajánlott cikk főképe

2019-05-24 20:04:16

Egy lány új élete - Könyvbemutató a városi könyvtárban


PÁPA időjárás