Ismét Pápán az Ég Katonái


2019-08-24 15:28:37  | cikk: ha  | 


Ismét Pápán az Ég Katonái főképe

Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület 2010-ben jött létre, mottója: "A repülés álmunk, szerelmünk, életünk, emlékünk." Ennek jegyében rendszeresen szerveznek találkozókat, megemlékezéseket, s ha szükséges, segítenek is. Simon Róbert elnök elmondta, hogy 2011-ben, az akkor tíz éve megszűnt 47. Pápa Harcászati Repülőezred egykori pilótái és veterán bajtársai tartottak találkozót. A rendezvényen felavatták a 08-as oldalszámú MIG-23 repülőgépet. Mellette áll 2012 óta egy MIG-21-es is, és a gépek mellett emléktáblák hirdetik a típusok repülőgép-vezetőit és egyben emlékeztetnek az elhunyt kollégákra is.

A régi és az új tábla

Az idő vasfoga sem a gépeket, sem a táblákat nem kímélte. Ezért az egyesület újra elkészíttette a táblákat, s elhatározták, hogy frissítik az oldalszámok és a felségjelek festését. Hogy a festés jól sikerüljön, egy hét fős csapat a héten lemosta a gépeket. A MIG-ek így már valóban méltó módon fogadják a szeptember 7-i bajtársi találkozó résztvevőit. Az egyesület szervezi az eseményt, melynek keretében megemlékeznek a MiG-23-asok érkezésének 40. évfordulójáról. 9.00-kor indul a nap, Szany mellett állítanak emléktáblát az 1982-ben lezuhant Korzicska Róbert és Freund Károly emlékére. Majd a szokásos bajtársi találkozó a Bázis területén lesz. A programra előzetes regisztráció szükséges, a www.obsitontul.hu oldalon tehetik ezt meg az érdeklődők.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-22 21:22:04

Augusztus 24-től gyűjti az aláírásokat az ellenzéki együttműködés


ajánlott cikk főképe

2019-04-17 21:29:07

Készül a Korvin utca a problémák ellenére is


ajánlott cikk főképe

2019-05-30 12:08:05

A mobil várhat?! - közlekedésbiztonsági rajpályázat gyermekeknek


ajánlott cikk főképe

2019-08-13 21:08:46

Ideiglenes toronysisak a Szent József Kápolnán


PÁPA időjárás