Körforgalmi körkép


2019-09-09 21:39:00  | cikk: HuHa  | 


Körforgalmi körkép főképe
Három körforgalom növeli a közlekedés biztonságát városunkban: a Korvin-Korona utcai már elkészült, a Szent István-Győri-Várkert-Téglagyári úti csomópontban gőzerővel folynak a munkák, a Juhar-Bocsor-Nagysallói út kereszteződésében pedig a közbeszerzési eljárás lefolytatása után indulhat meg a kivitelezés. Ezeket a helyszíneket járta végig a minap kollégáival dr. Áldozó Tamás polgármester.
Molnár István városfejlesztési osztályvezető, dr. Áldozó Tamás polgármester és Unger Tamás alpolgármester a Korvin-Korona utcai körforgalomnál

-A körforgalom az angolszász területeken terjedt el először, ezt a forgalomszabályozási eszközt kezdetben ott használták leginkább. Az angolszász forgalomszabályozás megengedőbb, szabadabb, több lehetőséget ad az önszabályozásra, mint az európai, amely jelzőlámpákra, táblákra helyezi a hangsúlyt. A körforgalom annyiban biztonságosabb, hogy eleve figyelemfelhívó, úgy tűnik, nagyobb baleseti veszélyt jelent, hiszen a járművek látszólag szabályozatlanul közlekednek. Éppen ezért nagyobb odafigyeléssel, lassítva kell megközelíteni, és alapos körülnézés után a szabályok ismeretében lehet áthajtani a körforgalmon. Ez azt jelenti, hogy az autók nem hirtelen állnak meg, nem száguldoznak át a csomóponton, hanem folyamatosan, egymás mögé besorolva haladnak. A körforgalom előnye, hogy lassú, folyamatos áthaladást biztosít minden irányból, szemben azokkal a csomópontokkal, ahol szigorú alá-fölérendeltség van érvényben - elevenítette fel a körforgalom ismérveit Molnár István, a városfejlesztési osztály vezetője.
A körforgalom lassú, folyamatos áthaladást biztosít

A főként a reggeli és délutáni időszakban rendkívül nagy forgalmat bonyolító Korona utcán a körforgalom megépítése éppen ezt a célt szolgálja, hiszen biztosítja a folyamatos haladást a Korvin utca irányából is. Dr. Áldozó Tamás polgármester a csomópontnál tett látogatáskor úgy fogalmazott, az új körforgalom betölti funkcióját.
-Az elmúlt percekben figyeltük a forgalmat és azt láttuk, minden irányból, minden más irányba kis lassítással folyamatosan halad a forgalom, körülbelül 15 jármű ment át előttünk és nem kellett 10 másodpercet sem várniuk a tovább haladáshoz. Lehet, hogy ez a méret és ez a megoldás Pápán még szokatlan, de ha Sopronban, Győrben, Veszprémben megtanulták a közlekedők használni, akkor itt is meg fogják tanulni.
Hozzátette, a körforgalom megnyitásával a Korvin utca teljes hosszában használhatóvá vált, biztonságosabbá vált a közlekedés a gyalogosok számára az újjáépített és kiszélesített járdával, sok parkolóhelyet létesítettek, amiknek az elhelyezése azt is garantálja, hogy ne lehessen nagy sebességgel végighajtani a Fő tér irányába, hiszen az utca rekonstrukciójának tervezése során az egyik legfontosabb cél a közlekedés biztonságának erősítése volt.
Gyalogos-átkelők, szélessebb járda, sok parkoló - ez is a projekt része volt

A Korvin-Korona körforgalom szeptember elejére nyílt meg a közlekedők előtt, de munkálatok még folynak a területen. Molnár István elmondta, a műszaki átadás-átvétel folyamatban van, de még zajlik a zöldfelületek beültetése, a kandeláberek beszerelése és beüzemelése, ez azonban már nem akadályozza a közlekedést. Amint ezek a munkák is befejeződnek, akkor ismerik el a kivitelező teljesítését. A Korvin utcai terelőszigeten elhelyezett jelzőtáblát egyébként már az első napokban sikerült valakinek megrongálni - ez bűncselekménynek számít - ám a kivitelező helyreállította a megdőlt irányjelző táblát.
Gyorsan megrongálták - a közlekedési táblák rongálása bűncselekménynek számít és rendkívüli balesetveszélyt jelenthet

A Fenntartható közlekedésfejlesztés Pápán című TOP projekt keretében is készül körforgalom, ezt a Szent István-Győri-Várkert-Téglagyári út csomópontjában építik meg. A munkálatok két héttel ezelőtt indultak el és látványosan haladnak.
-Az elmúlt években a Várkert út forgalma felértékelődött, még úgy is, hogy az átmenő teherforgalmat nem engedjük rá. Ebben a kereszteződésben másik nagy forgalmú úttal találkozik, hiszen Győr felől a legtöbb jármű erre közlekedik a belváros felé. Hosszú távon - 10 éves viszonylatban - az is várható, hogy a Téglagyári út forgalma is megnövekszik, hiszen ez az út sokkal alkalmasabb a reptér felőli forgalom levezetésére, mert egyik oldalán nincsenek házak és nem is lesznek, hiszen rekreációs területté alakítjuk. Az elnyert pályázat lehetőséget ad arra, hogy a közlekedésbiztonsági beruházás részeként kialakítsuk ezt a körforgalmat - közölte a polgármester. Megemlítette, ennek a projektnek a keretében a Győri úti kerékpárút is megújul, annak a munkálatait is megkezdték. Itt a meglévő kerékpárút burkolatát megrongáló fákat kivágták, helyükre újakat telepítenek, a kerékpáros és gyalogos közlekedésre alkalmas utat pedig újjáépítik.
Látványos munkákat végzett a kivitlező az elmúlt hetekben

A leendő körforgalomban zajló munkákról Molnár István elmondta, az Édász telep kerítését már odébb telepítették, az útban lévő növényzetet eltávolították, a körforgalom középső körének szegélyét megépítették.
-Mindez nagyon látványos volt, nagyon rövid idő alatt, mostantól azonban kevésbé látványos munkafolyamatok zajlanak. Kibontják a folyópálya területét, megépítik a szegélyeket, elvégzik a még szükséges közműkiváltásokat és kiépítik a közvilágítást - sorolta.
Ezen a szakaszon rendkívül nagy a forgalom

A kivitelező azon a területen kezdte meg a munkavégzést, mely a jelenlegi útpályán kívül esik, amint itt végeznek, a forgalmat az új szakaszra terelik és megkezdik a jelenlegi út bontását és a körforgalom további részeinek kialakítását.
-Jelenleg sebességkorlátozás van érvényben a csomópont körül, a gyalogos és kerékpáros forgalmat pedig az építkezéssel még nem érintett oldalra terelték. Mindkét forgalmi rend változás betartása nagyon fontos, nemcsak a balesetek megelőzése miatt, de a kivitelezés veszélyeztetése miatt is - hívta fel a figyelmet az osztályvezető.
Ideiglenes utat alakítottak ki a gyalogosok számára

Ebben a csomópontban a lehető legnagyobb méretű körforgalmat építik meg, a belső kör sugara 7 méter, ehhez csatlakozik a 2 méter széles járható térkőburkolatos felület, ezen kívül pedig 6 méter széles folyópályával készül a közlekedésre kijelölt felület. Ez a szélesség biztonságossá teszi a közlekedést a nagy tehergépjárművek és az autóbuszok számára is. A tervek szerint még a tél beállta előtt elkészül a körforgalom.
A körforgalom belő köre 7 méter sugarú

A harmadik körforgalom építésének megkezdésére még várni kell a közbeszerzési eljárás befejeződéséig, de az előkészítő munkák már itt is megtörténtek: a Juhar-Bocsor-Nagysallói út kereszteződésében ivóvízvezetékcserét végzett a vízmű. A csomópont alatt fut ugyanis a várost ellátó 500 milliméter átmérőjű fővezeték, ezt és a rácsatlakozó kisebb vezetékeket kellett kicserélni összesen 200 méter hosszúságban. A munka egy hónappal ezelőtt kezdődött meg, felbontották az útburkolatot, megépítették az új vezetéket, visszatöltötték a földet, fertőtlenítették az új vezetéket, nyomáspróbát végeztek és ideiglenes, nyomvonalas úthelyreállítást végeztek a szerződésben előírtaknak megfelelően - tudtuk meg Vörös Lászlótól, a kivitelező cég vezetőjétől. Az ideiglenes útburkolat száraz időben erősen porzik, ezt a kellemetlenséget a város a közeljövőben megszünteti egy nyomvonalas aszfaltozással.
-Az útfelület jelenleg is járható, de mivel a közbeszerzés elhúzódása miatt a következő munkakezdés későbbre tolódik, szeretnénk a mostani poros állapotot megszüntetni, ám ehhez szerencsés lenne egy nagy áztató esőt megvárni, a visszatöltés további tömörödéséhez - közölte Molnár István.
Az ivóvízvezeték csere történt meg a Juhar-Bocsor-Nagysallói út csomópontjában

Ebben a csomópontban szintén egy TOP projekt ad lehetőséget a körforgalom megépítésére - emlékeztetett dr. Áldozó Tamás polgármester a bejáráson. A projekt az ipari park fejlesztését célozza.
-A Juhar utca az ipari park főutcája, közvetlen összeköttetést biztosít a 83-as számú főút és a Veszprémi út között. Óriási forgalmat bonyolít le, ezért a célunk az, hogy a Juhar utca egy jó minőségű, nagy teherbírású közlekedési tengely legyen.
A projekt egyébként nemcsak a járműforgalom számára tartalmaz fejlesztést, a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak új út készül, építenek egy autóbuszmegállót is, a kereszteződésben pedig a már említett körforgalmat alakítják ki. A fejlesztés nemcsak a már itt működő cégek számára lesz nagy segítség, de a későbbiekben betelepülő vállalkozásoknak is, hiszen az ipari parkban a területek nagy részét egy befektető megvásárolta és várható, hogy azokon üzemeket létesít.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-28 23:33:27

Reagált és értékelt Grőber Attila


ajánlott cikk főképe

2019-08-14 23:50:12

Bemutatta képviselőjelöltjeit az ellenzéki együttműködés


ajánlott cikk főképe

2019-10-02 23:05:44

Az időseket köszöntötték a Teveli úti idősek otthonában


ajánlott cikk főképe

2019-06-19 21:05:01

Kovásznai színjátszók Pápán


PÁPA időjárás