Orgonakoncertek az Evangélikus Templomban


2010-06-09 21:31:58  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Orgonakoncertek az Evangélikus Templomban főképe
Első ízben szervezett 4 napos orgonakoncert sorozatot a Pápai Evangélikus Egyházközség Johann Sebastian Bach születésének 325. évfordulója alkalmából.
Ma este 6 órától a kemeneshőgyészi Németh Sándor kántor tartott orgonakoncertet, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója karvezető szakon, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgona tanszakán is tanul.
Polgárdi Sándor esperes köszöntője után egy rövid ismertetőt hallhattak a jelenlévők J.S.Bach életéről, majd a C-dúr prelódium és fúga című darabbal vette kezdetét a koncert.
Holnap 6 órától Németh Szabolcs, pénteken dr. Finta Gergely, szombaton pedig Róth Márton orgonajátéka lesz hallható a templomban, melyre minden zenebarátot szeretettel várnak a szervezők.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet