Családi napot tartott a Pápai Judo Akadémia


2019-09-16 17:03:02  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Családi napot tartott a Pápai Judo Akadémia főképe
A Pápai Judo Akadémia negyedik alkalommal rendezte meg családi napját, melyet előadások, bemutatók, játékos vetélkedő tett színesebbé.

A Honvédelmi Sportszövetség támogatásával az akadémia és a Judo a Pápai Sportért Alapítvány együttműködésével idén a Küzdősport Centrumban rendezték meg az összejövetelt, mely során a szülők bepillantást nyerhettek a klub életébe, a gyerekek pedig előadást hallhattak a pápai huszárezred történetéről, elsajátíthatták az alapvető elsősegély-nyújtó mozdulatokat, ismereteket szerezhettek a Bázisrepülőtéren folyó munkáról. A nap játékos sorversennyel zárult.

- Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek és szülők ne csak edzésidőben találkozzanak az edzőkkel, hanem évente legalább egyszer kötetlen, játékos formában is összegyűljenek - mesélte Pillér Gábor, az akadémia elnöke. - Úgy gondolom, többek vagyunk, mint egy sportegyesület, az összetartozás szellemiségét igyekszünk eképp is hangsúlyozni, hiszen jó dolog az, ha valahova tartozhatunk, egy közösség fontos részének érezzük magunkat. Erre is kiváló alkalom egy ilyen családi nap, na meg arra is, hogy a judokák például a huszárok életébe bepillantást nyerhessenek, megtanulják az elsősegélynyújtás alapjait, pozitív élményeket szerezzenek klubtársaikkal.

A nap folyamán Horváth Ferenc huszár őrmester és Tóth István törzszászlós tartott érdekes előadást, előbbi a huszárságról, utóbbi a magyar honvédségről. A nap több állomásból álló, játékos akadályversennyel zárult, ahol a fiúk és lányok három korcsoportba osztva igyekeztek minél ügyesebben és gyorsabban teljesíteni a pályát. Az akadémia elnöke hozzátette, a nyári időszak után az edzések már visszaálltak a normál kerékvágásba, a legközelebbi megmérettetés az U23-as magyar bajnokság lesz, ahol Mezei Dorina és Vörös Seron is tatamira lép.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-26 16:32:06

Elismerések a női szakágnak


ajánlott cikk főképe

2019-07-16 17:30:55

Tíz érem a dobókörből


ajánlott cikk főképe

2019-05-20 18:18:17

Játékos vetélkedő és megyei döntő is színesítette a Kosárlabdázás Napját


ajánlott cikk főképe

2019-06-13 18:04:35

Túlélőfutás: A hőséggel és az akadályokkal is megküzdöttek


PÁPA időjárás