A kis elsősök ismerkedtek az iskola rendőrével a Munkácsyban


2019-09-18 20:52:04  | cikk: HuHa  | 


A kis elsősök ismerkedtek az iskola rendőrével a Munkácsyban főképe
A héten megkezdődött a Pápai Rendőrkapitányság iskolarendőreinek látogatása az oktatási intézményekben. Első körben most az első osztályosokat keresik fel, hogy bemutatkozzanak a kicsiknek, átadják az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottság ajándékát és a közlekedés szabályairól beszélgessenek.
Így tett Szabó Péter rendőr főhadnagy is, aki kedden a Munkács-iskolában tett látogatást. A kapitányság kiemelt megelőzési főelőadója mindhárom elsős osztályban járt és beszélgetett a gyermekekkel.
Szabó Péter rendőr főhadnagy a gyalogos közlekedés szabályait ismertette a gyermekekkel

Mint mondta, az első osztályosokkal leginkább a gyalogos közlekedés szabályait kell átbeszélni, tudniuk kell, hogy gyalogosan csak a járdán haladhatnak, ha pedig át akarnak kelni az úttesten, azt a gyalogos-átkelőhelyen tehetik meg. A főhadnagy arra is kitért, mivel ezek a gyermekek még nem közlekednek egyedül, fontos a jó szülői példa, és az, hogy felügyelettel lépjenek ki az utcára.
A foglalkozásokon a kerékpáros közlekedésről is szó esett, ezúttal azokat a kötelező tartozékokat beszélték meg, amik nélkül nem lehet részt venni a forgalomban. A főhadnagy a gépkocsival való közlekedésről is beszélt az elsősöknek, azt emelte ki, hogy ők a gyermekülésben utazhatnak és mindig be kell kapcsolniuk a biztonsági övet. Arra bíztatta a kicsiket, figyelmeztessék szüleiket is, addig ne induljanak el, amíg nincsenek becsatolva.
Láthatósági hátizsákot kaptak az elsősök

A kis elsősök már sokat tudnak a közlekedési szabályokról - ez derült ki a foglalkozásokon, hiszen sok kérdésre tudták a helyes választ és lelkesen vettek részt a beszélgetésben.
-A gyalogosnak a járdán kell mennie és ha át akar kelni az úttesten, akkor a zebrán, de előbb balra kell nézni, aztán jobbra és megint balra - mondta el érdeklődésünkre Kálmán Lili Klára, aki azt is tudja már, hogy a közlekedési szabályok betartása fontos a balesetek elkerülése érdekében.
Lilike ritkán jár gyalog, de ismeri a közlekdési szabályokat

Szabó Péter az ORFK-OBB ajándékát is kiosztotta a gyermekeknek, egy-egy láthatósági hátizsákot kaptak az elsősök, amit közlekedésük során jól használhatnak majd.

Az iskoláknak fontos, hogy a rendőrség munkatársai rendszeresen felkeressék az oktatási intézményt és előadásokon, foglalkozásokon tanítsák meg a gyermekkekkel a közlekedési szabályokat - véli Ferenczi Kálmán, a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója. Hozzátette, iskolájuk jó kapcsolatot ápol a Pápai Rendőrkapitánysággal, az általuk kínált előadások nagyon hasznosak.
- Most az elsősökkel a közlekedésről beszélgetett az iskola rendőre, aztán majd a felsőbb évfolyamosok következnek, akik már a kerékpáros közlekedés szabályairól is tanulnak.
Az igazgató hozzátette, a diákok többségét autóval viszik iskolába a szülők, de az iskolaépületek között az osztályok gyalog közlekednek például az ebédlőbe, útközben pedig átkelnek úttesten és gyalogos-átkelőhelyen is, így tudniuk kell az egyéni és csoportos közlekedés szabályait is. Ferenczi Kálmán kiemelte, a Pápai Rendőrkapitányság nemcsak a közlekedés biztonságáról, hanem másféle biztonsággal kapcsolatos témákról is kínál előadásokat az iskoláknak, ők pedig szívesen élnek a lehetőséggel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-06 18:42:21

Sokoldalú mobilhangárok a pápai reptéren


ajánlott cikk főképe

2019-09-07 11:31:59

Zene, tánc, bor, cicege, csülök és jókedv minden mennyiségben


ajánlott cikk főképe

2019-12-14 12:05:36

Bővül a nyílt wifi elérhetősége a városban


ajánlott cikk főképe

2019-11-25 19:03:22

Megkezdődött a jubileumi hét a Petőfiben


PÁPA időjárás