Krisztus keresztjének szálkája és az Esterházy-panoptikum - Ars Sacra Fesztivál a Nagytemplomban


2019-09-20 22:17:05  | cikk: ha  | 


Krisztus keresztjének szálkája és az Esterházy-panoptikum - Ars Sacra Fesztivál a Nagytemplomban főképe

Az Ars Sacra Fesztivál idén szeptember 14 és 22. közt kínál kulturális programokat országszerte a szent művészet jegyében. A pápai Nagytemplom is az egyik helyszín ebben az évben. A programok résztvevőit Mail József apát köszöntötte. - Míg a zsidó kultúrában nem lehetett Istent ábrázolni, mert attól féltek, hogy bálvánnyá válik, tehát a kép lesz az Isten, az emberek azt fogják imádni, addig a keresztény művészetben pontosan Isten képmása az, ami az építészetben, festészetben, szobrászatban megmutatkozik. Mivel Jézus Krisztusban megjelent az Isten, ő tükrözi az Atyának az arcát, ezért számunkra ez a legszebb arc. Ez az arc, tehát az egész lényege tükröződik a szent művészetekben, melyek nem erőszakosak, nem tolakodók, hanem egyszerűen megérintik az embert - mondta az apát.

A katolikus iskola diákjai számára is érdekes volt a rendhagyó tárlatvezetés

Mail József ma délelőtt a Nagytemplom kincsei közt kalauzolta az érdeklődőket, többek közt a katolikus iskola diákjait. A Nagytemplom érdekes titkairól beszélt, például arról, hogy egy nagyon hosszú rámpán juttatták fel a hatalmas oszlopokat a toronyba, vagy hogy az oltárképet a festő elkészítette, s mikor elhozta Pápára, kiderült, hogy kisebb a ráma, mint a festmény. A megoldás az volt, hogy levágtak egy keveset a kép széléből. A figyelmes szemlélő láthatja, hogy néhány alaknak hiányzik a könyöke vagy keze - ennek ez a magyarázata.

Az ereklyetartó közepén levő keresztben van a kereszt szálkája

Az apát a Marciális kápolnát is megmutatta, itt a IV. század elején vértanúhalált szenvedett római katona földi maradványai láthatók, illetve néhány kegytárgy, ereklyetartó is. Ezek között van olyan, melyben Jézus keresztjének egyik szálkája található. Mail József beszélt arról is, hogy milyen szerep jutott régen az oltárköveknek, hisz korábban ezekben mindig volt ereklye, egy szentnek a csontja. Csak ott lehetett szentmisét mondani, ahol ilyen oltárkő volt. Az emeleti részben, az oratóriumban található a betlehem, egy hatalmas kereplő, zászlók és miseruhák, valamint az Esterházy-család tagjainak viaszbábjai.

Mail József egy hordozható oltárkövet is mutatott a gyerekeknek

Délután templomsétát hirdetett a szervező, Édes Lászlóné. Mail József a Bencés és a Ferences templomban kalauzolta az érdeklődőket, majd megtekintették a fogadalmi képet a közösségi teremben, az utolsó állomás pedig a Nagytemplom volt. A programsorozat utolsó eleme a vasárnap délutáni hangverseny lesz, mely 17.30-kor kezdődik a Nagytemplomban.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-11 17:32:51

Véradóbarát Munkahely lett az MH Pápa Bázisrepülőtér


ajánlott cikk főképe

2019-12-04 19:55:36

Máltai adomány rászoruló családoknak


ajánlott cikk főképe

2019-07-25 15:15:52

Közműcsere a Juhar utcánál


ajánlott cikk főképe

2019-08-29 22:24:30

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatról a Gondolkodó Körben


PÁPA időjárás