Szüreti mulatság Tapolcafőn


2019-09-21 20:36:38  | cikk: ha  | 


Szüreti mulatság Tapolcafőn főképe

A Tapolcafő Kertbarát Kör tagjai egész évben szorgoskodnak. Ha épp nincs munka a kertekben, szőlőkben, akkor előadásokat szerveznek, az ismerős, baráti közösségeket keresik fel, nyáron közös programokon vesznek részt, s ha ősszel épp sok a feladat, akkor is szakítanak időt egy kis mulatozásra. Szeptemberi programtervükben egyik esztendőben a Forrás napja, másik évben pedig a szüreti felvonulás szerepel. Idén a felvonulás volt soron, melyre már jó ideje készült a tagság. A rendezvényt a település részönkormányzata támogatta.


Ahogy az már hagyomány - hisz ez volt a hetedik szüreti felvonulás -, a Döbrés-dűlőből indult a menet. Ilyenkor mindig látványos a különféle járművek seregszemléje. Volt kistraktor, teherautó, hintó és almaszállító jármű is. Ami közös volt bennük, az az, hogy a mindegyiket őszi díszbe öltöztették, s hogy a jókedv nem hiányzott egyikről sem. Sőt, az egyik teherautón még banda is muzsikált, a Forrás Népdalkör tagjainak húzták, akik remek hangulatban énekeltek. A jókedvhez hozzájárult a remek idő, hisz kellemes napsütés kísérte a felvonulást, no meg persze a hegy leve is, hisz a menetet meg-megállították a szőlődombon és a faluban is, a portákon jóféle borokkal, pálinkával kínálták a résztvevőket.


A menet aztán végighaladt a településen, mely egyébként is díszbe öltözött, sok helyen tettek ki a kapuk elé ötletes dekorációkat az itt élők. A legjobban sikerült díszítéseket jutalmazták is. A szüreti mulatság a játszótéren folytatódott, ahol a finom ételek és italok mellé műsor is járt. Négy főzőcsapat gondoskodott arról, hogy senki ne maradjon éhes: a kör nyárádi barátai birkapörköltet készítettek, Berki Arnold és családja pincepörköltet, Banai Ferenc és felesége szarvaspörköltet főzött, a Kertbarát Kör kondérjában pedig babgulyás főtt. A csapatok felajánlották az ételeket, de becsületkassza volt, aki úgy gondolta, adakozhatott a helyi óvoda számára.


A rendezvényre kilátogatott dr. Áldozó Tamás polgármester is, aki gratulált ahhoz, hogy ez a helyi rendezvény már tényleg hagyomány, hozzátéve, hogy ez sok ember önfeláldozó munkájának köszönhető. - Ami tapolcafői, az pápai is, ami pápai, az tapolcafői is, s ezt a szüreti felvonulást a város is magáénak érzi és büszke rá - mondta dr. Áldozó Tamás. Meghívták az alkalomra a Tapocafői Forrás Népdalkört, de szerepelt a programban a Homokbödögei Néptáncegyüttes, a Pápai Musical Stúdió, a Tapolcafői Napfény Nyugdíjas Klub, valamint fellépett a Nyárádi Dalárda is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-09-25 07:58:53

Élni szép - Könyvet adott ki a Megújulás Klub


ajánlott cikk főképe

2019-09-05 11:51:20

A legmodernebb wifi rendszert telepítették a Fő térre


ajánlott cikk főképe

2019-07-14 17:06:14

Jól mulattak a tapolcafőiek


ajánlott cikk főképe

2019-09-28 10:07:20

Köszönet a testületi tagok munkájáért


PÁPA időjárás