Ars Sacra-koncert a Nagytemplomban


2019-09-23 21:56:10  | cikk: ha  | 


Ars Sacra-koncert a Nagytemplomban főképe

Idén a Nagytemplom is több programmal csatlakozott az Ars Sacra Fesztiválhoz Édes Lászlóné szervezésében. Volt tárlatvezetés a Nagytemplom kincsei közt, templomtúra a belvárosi katolikus szakrális terekben, mindkettő Mail József apát vezetésével, vasárnap pedig egy koncert zárta a sorozatot. Orgonaszó és énekhang töltötte be a Fő tér impozáns templomát.

Édes Lászlóné köszöntötte az érdeklődőket

Gönye Martin a Nagytemplom kántora. Elmesélte, hogy egészen kisgyermekkora óta közel áll a valláshoz és a katolikus egyházhoz, harmadik osztályos kora óta ministrált és nagyon szerette az orgona hangját. Testvére betegségekor tett egy fogadalmat, hogy ha meggyógyul, akkor csak az Isten, csak az egyház, csak az egyházzene. Orgonálni kezdett, zongorista előképzettség nélkül, ami nehezítette a dolgát, de nem csüggedt. Több mint tíz éve játszik már ezen a hangszeren, a győri kántorképzőben végzett, tavaly lett a Nagytemplom kántora.

Gönye Martin, Nagy István és Takács László

Tanára, a Felvidéken élő Nagy István orgonaművész is zenélt ezen a hangversenyen. Amikor először részt vett egy misén, azonnal elvarázsolta a hangszer. Megtudta, hogy a zongora ad jó alapokat, s miután azokat megszerezte, orgonához ült. Tanít és koncertezik is. A Nagytemplomban adott hangverseny elhangzott jónéhány barokk darab, de kortárs mű is, Nagy István és Kovács Szilárd egy-egy szerzeménye. Az alkalmon énekkel közreműködött Takács László.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-06-30 22:30:49

Máltai ifjúsági önkéntes tábor


ajánlott cikk főképe

2019-07-13 22:50:26

Pro Patria - OKIT-kiállítás Pápán


ajánlott cikk főképe

2019-10-01 22:45:45

Mit csinál a könyvtáros, ha nem olvas?


ajánlott cikk főképe

2019-07-23 10:36:07

GYFGK: A tűzoltók mindennapjairól


PÁPA időjárás