Kézilabda: Győzelemmel kezdett az U15


2019-09-24 14:30:50  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kézilabda: Győzelemmel kezdett az U15 főképe
A Mosonmagyaróvár legyőzésével megszerezték idei első győzelmüket a Kilián DSE U15-ös kézilabdázói.

A 2005-2006-ban születettek számára rendezett pontvadászat első játéknapján a Városi Sportcsarnokban gyűltek össze a benevezett csapatok. A Kilián DSE két mérkőzést játszott, elsőként a Mosonmagyaróvár volt a pápaiak ellenfele, akiket nagyszerű első félidei játékkal sikerült két vállra fektetni 23-17 arányban.

- Nagyon meg vagyok elégedve a lányokkal, az első félidőben kapusunk kiválóan védett és a védelem is jól tette a dolgát, mindössze öt gólt kaptunk - mesélte Szakács Dániel, az egyesület utánpótlás-edzője. - A hatékony hátsó alakzat mellett eredményes volt a támadójátékunk, így megérdemelt volt a hatgólos sikerünk, gratulálok a csapatnak, lelkesen, odaadóan játszottak. Egy éve edzem a játékosokat, heti két edzésünk van, pluszban aki tud, a felnőtt edzéshez is csatlakozhat. Úgy látom, mindenki nagyon lelkes, a labdabiztonságon, a technikai hibák kiküszöbölésén, a kondíción kell még javítani, de szerintem látható a fejlődés a lányokon, egyre ügyesebben játszanak, szóval bizakodó vagyok a jövőt illetően.

A folytatásban a Tatabánya ellen is jól helytálltak a pápaiak, az utolsó tíz percet leszámítva egyenrangú ellenfelei voltak a Komárom-Esztergom megyeieknek, 21-21 után a hajrá a tatabányaiaké volt, akik 31-24-es győzelmet arattak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-16 11:25:34

Kispályás foci: Nagygyimót már bajnok


ajánlott cikk főképe

2019-06-05 11:14:33

Taroltak a petőfisek a Kadét Kupán


ajánlott cikk főképe

2019-09-01 19:38:28

Újabb magabiztos idegenbeli siker


ajánlott cikk főképe

2019-09-22 17:25:32

Továbbjutott a Perutz a kupában


PÁPA időjárás