Gyorsan fogynak a színházbérletek


2019-09-30 21:38:24  | cikk: ha  | 


Gyorsan fogynak a színházbérletek főképe

11 bérletben 38 előadást, valamint egyedi és bérleten kívüli produkciókat is kínál a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ a 2019-20-as évadban. A színházlátogatók igazán színes kínálatból választhatnak, de érdemes minél hamarabb megvásárolni a bérletet, mert már csak 20-30 darab maradt a Komédiás és Vajda bemutatóira. - A bérletek összeállításánál fontos szempont volt, hogy megjelenítsük az országos kínálatot, a műfaji sokszínűséget, figyelembe vettük a színházbarát közönség igényeit és törekedtünk arra is, hogy a megszokott színvonalú előadásokat láthassák a pápaiak - mondta Szabadkai Verita intézményvezető, majd hozzátette: - Úgy érzem, jó úton járunk, hisz míg a 2015-16-os évadban 348 felnőtt bérletesünk volt, a 2019-20-as évadra eddig már 800 színházbarát váltott bérletet.

Bognárné Novák Ilona intézményvezető-helyettes ismertette a Komédiás és a Vajda bérlet előadásait. A Komédiásban, ahogy azt már megszokhatta a közönség, délutánonként lesznek a bemutatók. Az első a János vitéz lesz november 16-án a Magyar Zenés Színház előadásában. Rá két hét hétre, december 1-jén a Janikát láthatják a könnyed, zenés műfaj kedvelői a Turay Ida Színház művészeinek közreműködésével. A Mária főhadnagy a tervek szerint nemzeti ünnepünk előestéjén, március 14-én kerül a pápai színpadra, hisz Huszka Jenő romantikus nagyoperettje 1848-49-ben játszódik. Az igaz történeten alapuló mesében a magyar érzelmű Máriát rokonai egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni, de a lánynak sikerül még időben elszöknie. Hogy a már forradalom hevében égő Magyarországra juthasson, nemzetőr egyenruhát ölt magára és egy félreértés folytán beáll katonának. A történet négy színház művészeinek előadásában bontakozik ki.

A Vajda bérlet öt előadása ezúttal is sikerdarab egytől-egyig. Az első bemutató december elején lesz: az Esőember, a Veszprémi Petőfi Színház remek darabja nyitja a sorozatot. Ezt követi januárban a Szomorú vasárnap, a Madách Színház darabjában Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Nagy Sándor szerepel. A Madách Színház repertoárjából egyébként most először láthat előadást a pápai közönség. Február 8-án a Turay Ida Színház a Hyppolit, a lakáj-jal, február 29-én pedig a Komáromi Jókai Színház és a Vörösmarty Színház a Teljesen idegenek-kel vendégszerepel városunkban. Május 9-én a Turay Ida Színház Cabaret című musicale zárja a pápai színházi évadot.

Aki tehát szeretne bérletet váltani az előadásokra, igyekeznie kell, mondta Bognárné Novák Ilona, hisz gyorsan fogynak, népszerűek a színházi belépők. Az egyes előadásokra jegyet csak akkor árusítanak, ha marad hely.
A felnőtt színházbérletek plakátjai itt megtekinthetők.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-11-16 15:29:34

Emlékdiplomások köszöntése


ajánlott cikk főképe

2019-11-26 22:26:08

Advent az Esterházy-kastély udvarán


ajánlott cikk főképe

2019-12-19 11:28:37

Ellátottaikkal ünnepeltek - A Máltai Szeretetszolgálat karácsonya


ajánlott cikk főképe

2020-02-19 19:24:34

Szépkiejtési verseny angol nyelven a Tarczyban