Mit csinál a könyvtáros, ha nem olvas?


2019-10-01 22:45:45  | cikk: ha  | 


Mit csinál a könyvtáros, ha nem olvas? főképe

Ez derül ki abból a rendhagyó kiállításból, mely ezen a héten látható a Jókai Mór Városi Könyvtár olvasókönyvtári folyosóján. Az alcím az is lehetne, hogy mit gyűjt a könyvtáros, hisz a dolgozók gyűjteményeinek legszebb darabjai tekinthetők meg a tárlókban, a legkülönfélébb területekről. Ahogy dr. Hermann István igazgató fogalmazott, a városi bibliotéka hölgyei a házimunka és az egyéb elfoglaltságok mellett hasznosan töltik a szabadidejüket is, látványos kollekciókat állítanak össze. Helyet kaptak a tárlatban többek közt játékfigurák, kaspók, plüssök, saját készítésű kerámiadíszek, könyvjelzők, képeslapok, műanyag, szép kivitelezésű lovak, s azért szakmába vágóan minikönyvek is.

Unger Tamás alpolgármester nyitotta meg a Mit csinál a könyvtáros, ha nem olvas? címet viselő tárlatot, aki gratulált az ötlethez, s elmondta, hogy gyermekkorában ő is gyűjtött szalvétát, majd játékautót, s a gyűjtés sokaknál a hobbiból egyre inkább szenvedéllyé válik. Tulajdonképpen mindenki gyűjt valamit, s ezek a kollekciók tükröt tartanak elénk, rólunk is mesélnek. Ilyen ez a tárlat is, személyes anyag, amilyen ritkán látható.


Váminé Molnár Emma szentképeket és minikönyveket gyűjt, ezúttal a kis alakú köteteiből hozott el néhányat. Elmondta, hogy az első minikönyvet még Rab Zsuzsától kapta, az volt gyűjteményének megalapozója, mely azóta sokat bővült, hisz több mint 1200 darab sorakozik már otthon nála. Szerinte a könyvtárosok számára az olvasás nem kikapcsolódás, hanem munka, hisz így jutnak információhoz, s így tudnak segíteni az olvasóknak. Ez persze nem jelenti azt, hogy ez a munka nem lenne számukra örömteli, tette hozzá.
A formabontó kiállítás az Országos Könyvtári Napok keretében tekinthető meg az intézményben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-10 18:20:41

Kialakították az elektromos autótöltő állomást


ajánlott cikk főképe

2019-09-30 08:05:24

Családbarát barokk a Fő téren


ajánlott cikk főképe

2020-01-25 12:26:16

Az egyházakkal egyeztettek


ajánlott cikk főképe

2020-02-14 23:04:41

Természettudományok vonzásában