Perutz FC: Három alapember sem játszhat a Puskás ellen


2019-10-10 18:55:37  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: sonline.hu - archív  | 


Perutz FC: Három alapember sem játszhat a Puskás ellen főképe
Az NB III-as labdarúgó mezőny hátsó régiójába tartozó Puskás Akadémia II. ellen folytatja a bajnokságot a Perutz FC.

Hét egységre nőtt a hazai pályán elveszített pontok száma a Komárom elleni összecsapás lefújását követően, 1-1-es első félidő után a 45 perces emberelőny ellenére sem sikerült ugyanis a pápaiaknak meglőni a győzelmet érő találatot, akiknél többen is gyenge teljesítményt nyújtottak.

- A csapat sokat tett a győzelemért és a kiállításnak köszönhetően is nagy fölényben játszottunk, de a jól védekező Komáromot nem tudtuk feltörni - mondta Lengyel Ferenc, aki az idei szezonban most volt talán a legbosszúsabb a lefújást követően. - Azokat a sablonokat, amiket hét közben gyakorolunk, a játékosok nem csinálták meg, a futással is többen adósak maradtak, s bár többször mögéjük kerültünk, a csatárainkat nem találtuk meg a labdákkal.

Az eddigi tapasztalatok alapján győzelmi esélyekkel várhatja idei hatodik idegenbeli találkozóját a Perutz, mely négy győzelmet és egy döntetlent tud felmutatni a riválisok otthonában. Hárman azonban biztosan hiányozni fognak a keretből, Böröczky Bálint és Dóczi Krisztián sérülés miatt egész héten nem edzett, Nagy Tamás a Komárom ellen pedig megkapta ötödik sárga lapját. A magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezője miatt kivételesen szombaton, ráadásul délelőtt lép a Pancho Aréna gyepére a pápai alakulat.

- Kicsit fura nekünk a kezdési időpont, a Mol Fehérvár II. ellen is délelőtt játszottunk, ellenük is kellett idő, amíg elkaptuk a ritmust. A felcsútiak két vereség után az elmúlt fordulóban magabiztosan nyertek a Sárvár ellen (4-1), és elképzelhető, hogy az NB I-es szünet miatt lesznek visszajátszók. Amennyire lehet, felkészültünk az ellenfélből, tudjuk milyen játékrendszerben futballoznak, mik az erényeik és hol lehet fogást találni rajtuk, bízom benne ez sikerre vezet majd - fogalmazott Lengyel Ferenc.

A mérkőzést október 12-én 11 órai kezdéssel rendezik.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-11 10:31:17

Szakmai szeminárium a Pápai Küzdősport Centrumban


ajánlott cikk főképe

2019-06-20 20:38:11

A csapategység hozta meg a remélt sikert


ajánlott cikk főképe

2019-05-26 20:47:30

Hétgólos meccsen nyert a Perutz


ajánlott cikk főképe

2019-09-16 17:09:40

Pénzdíjas sakkverseny


PÁPA időjárás