Nem ez volt a választási kampányban - sajtótájékoztatót tartott az MSZP helyi alapszervezete


2010-06-10 18:28:00  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Nem ez volt a választási kampányban - sajtótájékoztatót tartott az MSZP helyi alapszervezete főképe
Három témával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót ma 12 órakor az MSZP Pápai Csoportja. Elsőként Grőber Attila számolt be a helyi alapszervezetben lezajlott tisztújításról. A helyi alapszervezet elnöke továbbra is Gőgös Zoltán marad, elnökhelyettes lett Grőber Attila. Alelnöki posztra megválasztották Szirbek Ritát, aki az ifjúsággal kapcsolatos ügyeket fogja intézni, Simon Lászlónét, aki a civilszférával és a nőtagozattal foglalkozik, valamint Tulok Andrást, aki a vállalkozói réteggel kapcsolatos feladatokat látja majd el. A tisztújítás felmenő rendszerű,  június 19-én ér véget az országos kongresszussal a fővárosban.

Ezt követően Grőber Attila egy, mint mondta, szomorú hírt közölt a megjelent sajtó képviselőivel. A trianoni megemlékezésen az MSZP helyi szervezete is elhelyezte a koszorúját az Országzászló emlékműnél, melyet vasárnapról hétfő reggel virradóra valakik eltűntettek onnan. Mint mondta, lehet tippelgetni, hogy kinek volt útjában, ugyanis a hivatalos megemlékezésen egyetlen párt nem vett részt, s most az MSZP-s koszorú helyén annak a pártnak a koszorúja található meg. Ez nemcsak nem elegáns, hanem egyenesen visszautasítandó viselkedés. Az elnökhelyettes úgy véli, Trianonról beszélni kell, de két érzés mindig is taszította, az egyik a Trianon iránti közömbösség, a másik pedig annak kihasználása és politikai eszközzé való tétele. A koszorú eltűntetését visszautasítják és mint mondta, ha van a politikában őszinteség, akkor az illetők felállnak, és azt mondják: tévedtünk, ilyet nem kellett volna csinálni.

Végül a Parlament által megszavazott önkormányzati törvény módosításáról beszélt Grőber Attila. Úgy véli, az MSZP világos álláspontot foglalt el az elmúlt években, szükség van az önkormányzatok létszámának csökkentésére, s legutóbb Bajnai Gordon miniszterelnök beiktatásakor nyújtottak be erre törvénymódosító javaslatot - sikertelenül. Elmondta, ezzel a törvénnyel, amely az egyéni jelöltek dominanciáját és a kompenzációs listának a visszaszorítását jelenti, s amely a mindenkori legnagyobb politikai pártnak kedvez és háttérbe szorítja a legkisebb pártokat, nem értenek egyet.

- A demokrácia intézménye arról is szól, hogy a néhány százalékos pártoknak is legyen lehetősége arra, hogy a helyi önkormányzatokban tevékenykedjenek – jelentette ki az elnökhelyettes. Nem tartják arányosnak és igazságosnak ezt az önkormányzati törvényt, mely a népfelség elvét bizonyos vonatkozásban megkérdőjelezi. A törvény következtében egy Pápa méretű és lakosságú kisvárosban a jelenlegi 23 fő helyett 10 egyéni és 4 listás képviselő lesz a testületben.

Gőgös Zoltán, a helyi szervezet elnöke a sajtótájékoztatón a Parlamentben zajló gazdaságpolitikai eseményekről számolt be röviden. Mint mondta, nagyon vegyes érzéseket táplálnak a kormány által benyújtott 29 pontos csomag irányába, hiszen sok olyan pont van benne, amellyel egyetértenek és támogatandónak tartják, ilyen például a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása. Amivel egyáltalán nem értenek egyet, az az egykulcsos, tervezett 16 százalékos adó bevezetése. Mint mondta, a nem jövedelemarányos adózás egyértelműen a gazdagoknak kedvez. Úgy véli, hogy ez az adózási rendszer nagyon keményen fogja büntetni az átlagkereslet alatti embereket, ugyanis 240 ezer forintos bruttó kereset alatt mindenkitől pénzt vesz el, az egy százalékos adókulcs-csökkentéssel együtt is átlagosan havi 10-14 ezer forintot, mely a munkavállalók kétharmadát hozza rosszabb helyzetbe. De kinek segít ez a törvény? Gőgös Zoltán elmondta, hogy 250 ezer forintnál 90 ezer forint pluszt, míg 1 millió forintnál nettó 140 ezer forint pluszpénzt jelent. Felmerül a kérdés a képviselő szerint, hogy miért jó az, hogy a felső tíz százalékot ilyen szinten kiemelik, ráadásul szerinte semmilyen gazdaságélénkítő szerepe nincs. A másik ilyen téma, hogy mindenféle indoklás nélkül a Munka Törvénykönyvének ellentmondva lehessen a munkavállalótól megválni a kormány javaslata alapján. Úgy véli, ez nagyon megkönnyíti a politikai tisztogatást a kormány számára. Kiemelte még, hogy az akcióterv 15 százalékkal csökkenti az állami vállalatok bértömegét. A postások, vasutasok, buszsofőrök 15 százalékának kell tehát elbocsátástól tartania; ettől nem lesz gazdasági növekedés. Nem ez volt a választási kampányban, még akkor se, ha úgy adták elő, hogy két hét alatt egy komplett gazdaságpolitikai csomaggal álltak elő.

Végül arra hívta fel a figyelmet Gőgös Zoltán, hogy a legutolsó testületi ülésen az MSZP 8 képviselője létrehozott egy alapot az árvízkárosultak megsegítésére, fejenként 10 ezer forintot, azaz 80 ezer forintot ajánlottak fel, melyhez a testület többi képviselője is csatlakozott.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-04 17:46:31

60 facsemete a tapolcafői kerékpárút mentén


ajánlott cikk főképe

2020-05-25 15:15:26

Köszönet a városi intézmények dolgozóinak a segítő munkáért - polgármesteri sajtótájékoztató a járványhelyzetről


ajánlott cikk főképe

2020-03-15 12:30:58

Aki teheti ne vigye óvodába, bölcsődébe gyermekét - Unger Tamás alpolgármester sajtótájékoztatója


ajánlott cikk főképe

2020-02-25 14:28:28

A gyümölcsfák metszéséről