Két góllal nyert Pápán a Nagykanizsa


2019-11-03 16:30:45  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Két góllal nyert Pápán a Nagykanizsa főképe
Idei hatodik hazai találkozóján harmadik vereségét szenvedte el a Perutz FC, mely két góllal maradt alul a Nagykanizsával szemben.

Felemás érzésekkel készülhetett a Nagykanizsa elleni bajnokira a Perutz FC, hiszen a csapat legutóbbi két bajnokiján pont nélkül maradt, viszont a Magyar Kupában kis híján meglepetést okozott az NB II-es Vasas ellen, a vereség ellenére jó játékot láthattunk a hazaiaktól.

A pápaiak jobban is kezdték a találkozót, az első lehetőség Szabó Zsolt előtt adódott, aki a 8. percben Nagy Tamás előreívelését lőtte fölé. A folytatásban is nagy mezőnyfölényben játszott a Perutz, igaz komoly helyzetet nem sikerült kialakítania. A félidő derekán Böröczky léc alá tartó szabadrúgását paskolta fölé Borsi, majd Hanzl centerezéséről maradtak le a társak a kapu előtt, 0-0-val mentek szünetre a csapatok. A második félidő ismét Szabó helyzettel kezdődött, a csapatkapitány egy szabadrúgást követően lőtt fölé. Az 54. percben aztán megszerezte a vezetést a Nagykanizsa: Hampuk tört be jobb oldalról a tizenhatoson belülre, majd Böröczky lerántotta, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest a sértett a jobbra vetődő Bánki mellett a kapu közepébe lőtte 0-1. A 79. percben egy jogos büntető maradt el a másik oldalon, a csereként pályára lépő Farkast lökték fel a tizenhatoson belül, Kovács sípja azonban néma maradt. A három pont sorsa a 82. percben dőlt el, egy szögletet követően Major fejelte le a labdát a kapufánál álló Vittmannak, akinek egy méterről nem volt nehéz dolga 0-2. A Perutz hat hazai bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni.

Perutz FC - Nagykanizsa FC 0-2 (0-0) Gsz.: Hampuk, Vittman

Lengyel Ferenc: Az első félidőt irányítottuk, az történt, amit mi akartunk, stabilan, jól játszottunk. A második játékrészben jött egy hiba, ami miatt hátrányba kerültünk. Sajnálom,hogy idén már nem először egy jogos tizenegyestől megfosztottak minket, néhány perccel később a második gól után eldőlt a meccs. Most is csak azt tudom mondani, mint korábban, sajnos nincs meg az a fajta minőség a csapatban, amivel le tudunk győzni egy ilyen defenzíven futballozó alakulatot.

Perutz FC: Bánki - Vincze (Benecz 76.), Dóczi, Császár,Böröczky - Szilágyi (Irmes 61.), Hanzl, Zsirai, Nagy T., Kalász, Szabó Zs.(Farkas 59.), vezetőedző: Lengyel Ferenc.

Nagykanizsa: Borsi - Horváth,Gerencsér, Major, Ekker - Gerencsér, Szegleti, Kovács, Kretz (Bagó 60.), Béli,Hampuk - Vittman (Herzsenyák 84.), vezetőedző: Barna László.

A pápai csapat november 10-én Mosonmagyaróváron játszik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-06 17:22:38

Emberelőnyben sem bírt a Perutz a Komárommal


ajánlott cikk főképe

2019-08-09 10:26:26

Megyei rangadó vár a Perutz FC-re


ajánlott cikk főképe

2019-10-20 17:05:29

Tovább tart a hazai átok, megint otthon bukott a Perutz


ajánlott cikk főképe

2019-10-04 10:22:33

Atlétika emlékverseny


PÁPA időjárás