Interaktív vándorkiállítás nyílt a Pál utcai fiúkról a könyvtárban


2019-11-05 20:18:27  | cikk: Babos Petra  | 


Interaktív vándorkiállítás nyílt a Pál utcai fiúkról a könyvtárban főképe
A Móra Kiadó készítette 2007-ben a Pál utcai fiúk című regény 100 éves évfordulójára azt az interaktív vándorkiállítást, amelyet a mai naptól láthatnak az érdeklődők a Jókai Mór Városi Könyvtárban. A kiállításon paravánok, képek, játékok elevenítik fel a regény hőseit, cselekményét. A tárlatot üveggolyók, gitt is színesítik.
Üveggolyó és gitt

-Csornáról érkezett a kiállítás városukba. A tárlaton rövid összefoglalót olvashat a látogató Molnár Ferenc életéről, a többi tablón, molinón pedig a regényről, a megfilmesített műről, a szereplőkről van egy-egy rövid összeállítás -tudtuk meg Pap Gabriella könyvtárostól, aki hozzátette, magyartanárokkal egyeztetve, elsősorban az ötödik osztályosokat várják, akiknek ez kötelező olvasmánya, de bárkit szeretettel látnak, aki szerette ezt az ifjúsági regényt.
A tárlat 11 tablóból, installációból és több, a regényhez kötődő tárgyból áll.
Az installáció egy paravánszerű fal, mely a korabeli grundok hangulatát idézi. Tartalmaz több olyan QR kódot, melyeket leolvashatnak a kiállítás látogatói és videókat, filmrészleteket tekinthetnek meg.
A tárlat november 29-ig látogatható. Előzetes regisztráció a könyvtár telefonszámán lehetséges.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-10-21 09:38:36

Átvették megbízóleveleiket a képviselők


ajánlott cikk főképe

2019-12-13 19:09:00

A közgázos diákok is gyűjtöttek cipősdobozokat


ajánlott cikk főképe

2020-01-16 17:45:15

4 kilogramm kábítószer


ajánlott cikk főképe

2019-12-12 12:01:21

Már dolgoznak a Vásár utcai csőtörés kijavításán


PÁPA időjárás