Idegenben folytatódik a Perutz FC nehéz szériája


2019-11-07 19:50:28  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu - archív  | 


Idegenben folytatódik a Perutz FC nehéz szériája főképe
Három elveszített bajnoki után Mosonmagyaróváron találna vissza a bajnokság első felében rálelt útra a Perutz FC.

A Bicske, a III.kerületi TVE és legutóbb a Nagykanizsa ellen sem tudott pontot szerezni a pápai alakulat, mely 21 egységgel jelenleg a hatodik helyen áll az NB III-ban. A 13. fordulóban a szezon során harmadszor kellett csalódniuk az eredményt illetően a pápai drukkereknek, hiszen a Nagykanizsa kihasználta a hazaiak bizonytalanságait és elvitte a pontokat a Várkert útról.

- Nem sok pozitívumot tudok mondani a találkozóról, ami az egyik legfájóbb, hogy több játékosnál a hozzáállással is problémák voltak - idézte fel a 90 perc során tapasztaltakat Lengyel Ferenc. - Igor Nicsenkoval már a Bicske elleni találkozó után elhatároztuk, hogy néhány dolgon - játékrendszeren, kezdőcsapaton - változtatunk, de a Vasas ellen mindenki annyira pozitív benyomást tett ránk, hogy azt gondoltuk, ez a mentalitás átragad a bajnokságra is. Sajnos nem így lett, így hétvégén biztosan lesznek változások.

Ha a Vasas elleni kupameccset is ideszámoljuk, négy mérkőzés óta nyeretlen a pápai alakulat, Lengyel Ferenc szerint az elmúlt hetek sikertelenségei érezhetőek a mindennapokban.

- A csapat és a szakmai stáb is láthatóan feszültebb, mint korábban. Kevesebb a humor, a lazaság, próbálunk még jobban koncentrálni az edzéseken. Persze azért igyekszünk pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, hiszen tavaly ilyenkor három ponttal kevesebb egység állt a csapat neve mellett, a mostani állapothoz képest kevesebb gólt lőttünk és többet kaptunk. Talán a reméltnél is jobb szezonkezdet miatt magasabbak a szurkolók elvárásai, de mi arra törekszünk, hogy a realitás talaján maradjunk, ezt próbáljuk tolmácsolni a játékosok felé is, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a gyenge hazai szereplés ellenére még mindig a 6. helyen állunk.

A Nagykanizsához hasonlóan ismét közvetlen riválissal találkoznak a pápaiak, a Mosonmagyaróvár 17 egységgel a hetedik a rangsorban, négy nyeretlen összecsapás után legutóbb a Sárvárt győzték le 1-0-ra.

- Egy olyan csapathoz utazunk, mely a szezonkezdet előtt a feljutást tűzte ki célul - folytatta a pápai tréner. - A csalódást keltő eredmények miatt a Veszprém elleni meccs után távozott Király József vezetőedző, a megbízott szakemberrel múlt héten pedig megszületett első sikerük. Azt gondolom, az MTE játékoskerete nagyon erős, nem véletlenül volt korábban az NB II a cél, így ha ki tudják hozni magukból a maximumot, nehéz dolgunk lesz. Egy jó kezdés részünkről fontos lenne, abban bízom, hogy kulcsembereink játéka is feljavul és akkor akár egy bravúrt is elérhetnénk.

A mérkőzést november 10-én 13:30-tól rendezik.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-08-29 10:59:19

Strandkézilabda egyesület alakult


ajánlott cikk főképe

2019-08-22 19:20:17

Egykori játékosukra emlékeztek a tekések


ajánlott cikk főképe

2019-07-18 15:45:55

Sportegyesületek pályázatát várja az önkormányzat


ajánlott cikk főképe

2019-10-29 20:44:50

Három arany az úszóknál


PÁPA időjárás