Facsemetét ültettek az országfásítási program keretében


2019-11-26 14:31:15  | cikk: HuHa  | 


Facsemetét ültettek az országfásítási program keretében főképe
Három kocsányos tölgy csemetét ültetett el ma délelőtt dr. Áldozó Tamás polgármester, Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára és Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója a Petőfi Sándor Gimnázium előtti parkban. Ezzel a gesztussal hívták fel a figyelmet a közelmúltban indult országfásítási program jelentőségére. A rendezvényen jelen voltak az állami erdőgazdaság munkatársai, a Mező erdésztanulói, a Petőfi-gimnázium diákjai és a Vajda Péter Lakótelepi Óvodából is érkeztek kisgyermekek.

A rendezvényen Benedek Elek: Szeresd a fát című versét szavalta el Suszter Dóra, a katolikus iskola diákja, majd dr. Áldozó Tamás polgármester mondott köszöntőt. A városvezető, az önkormányzat felelősségét és elkötelezettségét hangsúlyozta a fásítási program kapcsán.
Suszter Dóra a Szeresd a fát című verset szavalta el 

-A mi városunknak különleges felelőssége van a zöldterületek megóvása és bővítése tekintetében, hiszen elődeink gondosságának köszönhetően 54 hektárnyi zöldterülettel rendelkezünk. Szeretnénk ezt az 54 hektárt jól gondozni, szeretnénk jó gazdái lenni, éppen ezért jövőre és az azt követő évben a már elnyert európai uniós projektjeinknek köszönhetően a parkok megújítására és új közparkok kialakítására közel 2,5 milliárd forintot fogunk elkölteni - közölte. A polgármester kiemelte, az országfásítási programoz is csatlakozik a város, a képviselő-testület múlt heti ülésén született meg erről a szándéknyilatkozat és már megkezdődött a munka, jelenleg azoknak a területeknek az azonosítása zajlik, melyek bevonhatók az országfásítási programba.

-Úgy látjuk, minden lehetőségünk megvan ahhoz, hogy ez a program Pápán sikeres legyen, hiszen van hozzá 6-8 hektár erdősíthető területünk és van egy kiváló partnerünk, a Bakonyerdő Zrt., ahol megvan a szaktudás a jó együttműködéshez, így fák ezreit, tízezreit tudjuk telepíteni a város határába - fogalmazott, majd köszönetet mondott Magyarország kormányának és minden együttműködő partnernek.
Dr. Áldozó Tamás kiemelte, az országfásítási programoz is csatlakozik a város

Zambó Péter államtitkár beszédében arról szólt, november elején kezdődött az országfásítási program, melyet a 22 állami erdőgazdaság 86 településen 550 hektár új erdő telepítésével indított, a munkák ez év őszén és jövő év tavaszán zajlanak. A mintaprogram keretében az erdőgazdaságok közel 2 millió csemetét és 100 tonna makkot vetnek el. Ez az első lépés ahhoz, hogy az elkövetkezendő 3-5 évben 25 000 hektárral bővüljön az ország erdőterülete - emelte ki, hozzátéve három fontos pillére van ennek programnak: a meglévő 2 millió hektár erdő szén-dioxid megkötő képességének megőrzése; a fásítás és erdőtelepítés, melyben nemcsak az állami erdőgazdaságokra számítanak, hanem a gazdálkodókra és önkormányzatokra is; és az erdőgazdaságok által elindított szemléletformálás, környezeti nevelés folytatása, erősítése.

-A program nemcsak az erdőtelepítésről szól, hanem az országfásításról. Nemcsak az erdőterületek növelése az elsődleges szempont, hanem az ország fával borított területének növelése. Bízom abban, hogy ez a pápai figyelemfelhívás is mindenkit arra serkent, hogy a maga területén tegye a dolgát, hiszen nemcsak erdőtelepítéssel, hanem faültetéssel, két-három fa ültetésével is nagyon sokat teszünk a következő nemzedék életének javítása érdekében - mondta, majd elismeréssel szólt az önkormányzat erdőtelepítési szándékáról, sok sikert kívánt a munkához és felajánlotta a pápai székhelyű állami erdőgazdaság és a minisztérium segítségét.
Zambó Péter államtitkártól megtudtuk, hogy az elkövetkezendő 3-5 évben 25 000 hektárral bővül az ország erdőterülete

Zambó Péter érdeklődésünkre elmondta, ma Magyarországon 20-21 százalékos az erdőborítás, ezzel nem tartozunk Európa élmezőnyébe. Ugyanakkor azt is megemlítette, a trianoni döntéssel hazánk erdőterületeinek nagy részét elveszítette és 1920-ban 11 százalékos volt az erdőterületek aránya, vagyis az elmúlt száz évben csaknem sikerült megduplázni az erdőborítás nagyságát. A mostani országfásítási programmal azonban nemcsak az erdők területének növelését szeretnék elérni, hanem a fával borított területek nagyságának növelését is, ebbe beletartoznak az elhagyott honvédségi területek, az utak melletti területek, az iskolák és egyéb intézmények udvarai, az önkormányzati területek.

-Célunk az, hogy minél nagyobb területet borítson fa, zöldfelület az országban. Magyarország erdei ma 4-5 millió tonna szenet kötnek meg. A tervezett 25 000 hektár erdőtelepítés, fásítás több százezer tonna szén-dioxid megkötéséhez járul hozzá. Svájci kutatók derítették ki és mi erdészek jól mosolyogtunk rajta, hogy a klímaváltozás ellen a leghatásosabb módszer az erdőtelepítés. Mi magyar erdészek ezt már 250 éve tudjuk és eszerint végezzük munkánkat.

Az államtitkártól megtudtuk, jelentős forrást biztosítanak a tervek megvalósítására, a Vidékfejlesztési Program keretében az erdőtelepítési támogatásokat 80-130 százalékkal megnövelték és bíznak abban, hogy az önkormányzatok és gazdálkodók is élnek a lehetőséggel.
Varga László: 26 hektár erdőt telepítenek ebben a szezonban

Varga Lászlótól, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, az országfásítási program több elemében is részt vesznek, az erdőtelepítési tervek készítésétől kezdve a gyakorlati megvalósításig.

-Közreműködünk az erdőtelepítésben gondolkodó gazdák telepítési terveinek elkészítésében, segítünk a megfelelő fafajok kiválasztásában, hiszen fontos, hogy őshonos és olyan fafajokban gondolkodjunk, melyek jobban elviselik a klímaváltozást. Ezen túl vállalkozóként is részt kívánunk venni az erdőtelepítésben, hiszen ehhez megvannak a szakembereink és a vállalkozói kapcsolataink. Mindezek mellett a Bakonyerdő Zrt. kezelésében lévő 63,5 ezer hektárnyi területen is tervezünk erdőtelepítéseket.

A Bakonyerdő Zrt. által kezelt terület nagy része - 60 ezer hektár - jelenleg is erdőművelés alatt áll, ezt tovább kívánják bővíteni és ebben a szezonban 26 hektár erdőt telepítenek, a következő években pedig tovább folytatják a munkát.

A faültetésen Zambó Péter államtitkár, dr. Áldozó Tamás polgármester és Varga László vezérigazgató három kocsányos tölgy csemetét ültetett el a gimnázium előtti parkban, a rendezvényre kilátogató kis óvodások pedig falevelekkel borították be a csemeték környékét, hogy „megóvják őket a téli hidegtől”.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-07-05 19:13:07

A holokauszt pápai áldozataira emlékeztek a zsinagógában


ajánlott cikk főképe

2020-05-11 13:48:56

Csökkenő karanténszám, növekvő óvodai létszám - dr. Áldozó Tamás polgármester a városi járványhelyzetről


ajánlott cikk főképe

2020-02-27 20:43:43

Klipforgatás a zsinagógában


ajánlott cikk főképe

2020-04-02 16:59:36

Néhány hét múlva már működik az okoszebra