Meggyújtották az első gyertyát a város adventi koszorúján


2019-12-01 22:33:17  | cikk: Babos Petra  | 


Meggyújtották az első gyertyát a város adventi koszorúján főképe
A hétvégétől ünnepi fénybe borult a belváros, a Fő tér, a sétálóutca és a mellékutcák is, a város karácsonyfája és a kandeláberek, fák a Fő téren, megkezdődött az adventi időszak. Idén új helyszínen várják a ráhangolódni vágyókat a négy hétvégén át tartó programsorozattal. Az adventi rendezvényeknek ezúttal az Esterházy-kastély udvara ad otthont.
Vasárnap délután ünnepre hangoló programokkal várták a kastélyudvarba ellátogatókat, hiszen Szórádi Gábor zenélt, majd egy különleges eseményre várták kicsiket és nagyokat.
A különlegességet az adta, hogy az előadást maga a közönség hozta létre, vagyis száz darab különböző színű csengőt szólaltattak meg a játékos kedvű közreműködők a kivetítőn látható színes kotta segítségével. A gyerekek és a felnőttek egyaránt élvezték a kis karácsonyi csengettyűs koncertet, ahol közismert dallamokat játszottak. A csengők - melyek pillanatok alatt elkeltek- az Esterházy-kastély logójával voltak ellátva, s a koncert végén haza is vihette emlékbe mindenki magával.
A csengők gyorsan elfogytak

Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, nagyon örültek a lehetőségnek, hogy idén ismét az Esterházy-kastély udvara adhatott otthont az adventi rendezvényeknek.
-A hétvége programját igyekeztünk úgy összeállítani, hogy mindenki megtalálja a neki legkedvesebbet. Szombatonként egy könnyed, lazább programot kínálunk, a vasárnapok pedig szóljanak a készülődésről, a ráhangolódásról. Ebben segítségünkre lesznek a történelmi egyházak, akik vasárnap gyújtják meg a gyertyát - tette hozzá Boros Katalin, aki hozzáfűzte, az adventi programról a forralt bor, a kürtős kalács és a kézműves termékek sem hiányozhattak.
Az adventi programon dr. Áldozó Tamás polgármester is részt vett, aki mint mondta, reméli, sokan látogatnak ki az Esterházy-kastély udvarába az adventi rendezvényekre, ahol jó hangulat van.
-A karácsonyi vásároknak óriási hagyománya van, főleg tőlünk nyugatra. A vásárok sokszor nem arról szólnak, hogy ott karácsonyi ajándékot szerezzenek be az emberek, hanem arról, hogy találkozzanak esténként és megigyanak együtt egy forralt bort. Ez a fajta advent még sajnos messze van tőlünk és sokan az adventet a vásárlással keverik össze. Úgy gondolom, mindennek megvan a maga helye. A karácsonyra való készülődésnek nagyon sok ember számára van egy spirituális tartalma, s aki így gondolkodik, az meg fogja találni a maga békéjét az előttünk álló négy hétben. Mi örülünk annak, hogy a történelmi felekezetek Pápán együttműködnek velünk abban, hogy mi is az advent része lehessünk mindenki számára - zárta gondolatait a polgármester.
Dr. Mail József áldotta meg a városi betlehemet és koszorút

A város betlehemét és adventi koszorúját kora este szentelte fel dr. Mail József apát- plébános. A gyertyagyújtáson a Szent István Római Katolikus Nagytemplom Kórusa dalolt és a Szent István Római Katolikus Általános Iskola diákjai működtek közre.
-Istenünk, te ebben az évben is megadod nekünk az adventi örömöt, hogy reményben és bizalommal várjuk a fiadat, a mi Üdvözítőnket. Kérünk, áldd meg ezt a koszorút, hogy a remény jeleként az örök életre és szent közösségére figyelmeztessen minket, hogy az adventi napok során növekedjünk a Te kegyelmeddel - mondta dr. Mail József, majd ezt követően meggyújtotta a koszorú első gyertyáját a városlakók népes köre előtt.
A városi adventi koszorút Horváthné Bátor Mária készítette

Az adventi programok december 7-én, szombaton folytatódnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-11-13 22:18:58

Négy éve alakult meg az Elsősorban pápai Városbarát Egylet


ajánlott cikk főképe

2019-09-22 21:47:20

Megáldották a plébánia felújított tetőzetét a Tókertben


ajánlott cikk főképe

2019-12-03 15:23:23

Ádventi vendég, végy szállást minálunk...


ajánlott cikk főképe

2019-09-23 21:56:10

Ars Sacra-koncert a Nagytemplomban


PÁPA időjárás