Fúvósköszöntő térzene a kampeni zenekarral


2010-06-11 20:22:44  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


Fúvósköszöntő térzene a kampeni zenekarral főképe
A 20. Nemzetközi Játékfesztivál ünnepélyes megnyitója előtt fúvósköszöntő térzene fogadta a járókelőket, érdeklődőket, vendégeket. A színpad két oldalán az AMDG holland fúvószenekar és Pápa Város Fúvószenekara játéka – felváltva – köszöntötte a Fő térre érkezőket. A vendégzenekar Kampenből érkezett Pápára. Alex Smiestől, a Kampen-Pápa bizottság elnökétől megtudtuk, a holland fúvószenekar ugyan már nem először jár városunkban – az 1994-es Játékfesztiválon már részt vettek –, mégis régi vágyuk teljesült azzal, hogy most itt lehetnek Pápán. A Pápai Nemzetközi Játékfesztivál történetében hagyomány, hogy a rendezvényen minden alkalommal más testvérváros mutatkozik be civil szervezeteivel, hagyományaival, kulturális értékeivel. Idén Kampen városa kapta a lehetőséget, hogy Pápa város díszvendégeként jelenjen meg a háromnapos fesztiválon. Ennek kapcsán Alex Smies érdeklődésünkre elmondta, sokat jelent számára a pápai testvérvárosi kapcsolat, de még többet jelent az embereknek, akik a találkozások alkalmával megismerhetik egymás kultúráját, művészetét, viselkedését és életformáját.

Pápa holland testvérvárosa, Kampen művészeti alkotásokkal is bemutatkozik. Art Bridge címmel kiállítás nyílt a Somogyi József Galériában. A tárlat kampeni művészek alkotásaiból mutat be egy csokorra valót.
Az AMDG holland fúvószenekar a Játékfesztivál ideje alatt még kétszer szórakoztatja játékával a közönséget. Fellépnek holnap, vagyis szombaton 16:30-17:30-ig és 19:15-20:00 óráig.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-08 15:27:20

Virágos közterületek, kijavított úthibák


ajánlott cikk főképe

2020-05-20 11:37:19

Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért Pápán


ajánlott cikk főképe

2020-06-20 21:24:02

Kétnapos nemzetközi kutyakiállítás Pápán


ajánlott cikk főképe

2020-02-24 20:51:56

Az MSZP klímavédelmi akciótervét ismertették