Karácsonyi vásár az Erkelben


2019-12-02 22:22:00  | cikk: Babos Petra  | 


Karácsonyi vásár az Erkelben főképe
Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában már több éve hagyomány, hogy advent idején kézműves-és süteményvásárt tartanak. Így történt ez az idei évben is. A rendezvény nagy népszerűségnek örvendett.
Mógor-Schmidt Katalin, a Szülői Munkaközösség tagja a 3. z osztály szülőivel alkotott.
-Minden osztályban azok a szülők, elsősorban anyukák, akik szeretnek alkotni, ők készítenek a karácsonyi vásárra apró díszeket, tárgyakat, ajándékokat. Együtt megbeszéltük, mit szeretnénk készíteni, majd közösen megvásároltuk a hozzávalókat, és egy kellemes hangulatú délutánon elkészítettük - mondta az anyuka, aki hozzáfűzte, szerinte ez egy kiváló kezdeményezés, mert így még jobban összekovácsolódott a szülői közösség. A 3. z osztályos szülők pillecukrokat csomagoltak celofánba, s tettek egy karácsonyi bögrébe. Ennek tavaly is nagy sikere volt, ezért esett erre a választás idén is.
Faller Péter édesapa a süteménykészítésben vett részt. Mint mondta, ők ország tortát sütöttek, a 3. z osztályos apukák pedig Madártej tortát.
-Több apuka gyűlt össze, s megsütöttük a tortát, csupa klasszikus alapanyagból. Szerintünk nagyon finom lett, s reméljük, ízlett mindenkinek, aki megkóstolta - mondta az apuka, aki hozzátette, reméli jövőre is lesz lehetőség hasonló jó hangulatú programra.
Az iskola aulája zsúfolásig telt szülőkkel, vásárlókkal, akik pillanatok alatt megrohamozták a standokat, s vásároltak a karácsonyi portékákból. Az ebédlőben pedig roskadásig teltek az asztalok a finom süteményekkel, voltak sósak, habosak, linzerek, kimondottan karácsonyi jellegűek is, így, mindenki megtalálta a számára legédesebbet. Az idei évben az ország tortáját is megsütötték a vállalkozó kedvű szülők, így volt a kecskeméti barackos kölestorta, a madártej torta, a szilvagombóc torta, a szatmári szilvatorta, a pándi meggytorta és a szabolcsi almás máktorta is szerepelt a gazdag kínálatban.
Az Ország torták nagy sikert arattak

A megnyitón a 3. z osztályosok működtek közre, majd a megjelentek egyből ellepték az aulát, s vásárolták a kézműves termékeket.
A standoknál mindenféle portékát kínáltak az érdeklődők számára, mint például kis mécsestartót, ajtó- és ablakdíszt, de karácsonyfadísz, adventi koszorú és egyéb kedves dekorációk is megtalálhatóak voltak az adventi forgatagban.
Aki elfáradt a nézelődésben, az fehérabrosz mellett, gyertyafénynél, egy pohár forró teát kortyolgatva, zsíros kenyér és sütemény mellett beszélgethetett, megpihenhetett, ráhangolódva az ünnepre a rohanó világban.
A befolyt összeget az iskola alapítványán keresztül a diákok jutalmazására fordítják.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-23 17:43:33

Március végére elkészülhet a Szent István úti járdafelújítás


ajánlott cikk főképe

2020-03-26 15:37:41

Több száz kilónyi gyümölcsöt vehetett át az MH Pápa Bázisrepülőtér


ajánlott cikk főképe

2020-01-23 00:39:29

Édes Lászlóné vehette át a Pro Cultura Díszoklevelet


ajánlott cikk főképe

2020-02-26 20:30:06

A jazz mindenek előtt