Borbély Lajosra emlékeztek a városbarátok


2019-12-07 22:38:33  | cikk: Babos Petra  | 


Borbély Lajosra emlékeztek a városbarátok főképe
A helyi kulturális-művészeti élet néhai emblematikus alakjára, Borbély Lajosra emlékeztek a városbarátok a művésztanár elhunytának öt éves évfordulója alkalmából, nyugvóhelyénél, a pápai Alsóvárosi köztemetőben. A megemlékezésen Mező Lászlóné festőművész osztotta meg gondolatait Borbély Lajosról.
-Én húsz évvel ezelőtt ismertem meg egy kiállítás alkalmával. Ő volt az, aki biztatott, hogy folytassam a rajzolást és festést, amit A. Tóth Sándor festőművész-tanár rajzszakkörében diákkoromban elkezdtem, és munkás éveimben nem műveltem. Teljes szívemből köszönöm Tanár Úr, mert az életemet már nem tudnám elképzelni nélküle. Meghívott a Képzőművészek Nyári Szabadegyetemére melyet 2000-ben ő indított el, szervezett meg, s amely azóta is minden nyáron egy hétre összefogja a pápai és környékbeli képzőművészeket. Ezen kívül a Tizenkettes színkörben is tanítványa voltam, mert tanulni soha nem késő, és őtőle lehetett, szakmát és emberséget is. Szinte felsorolhatatlan az a hatalmas életmű, amelyet létrehozott szeretett városa, Pápa kulturális gazdagodása érdekében. Szívvel-lélekkel Pápai volt, pedig Kemeneshőgyészen született 1948-ban.
Mező Lászlóné mondott emlékbeszédet

Ötödikes korában költözött szüleivel Pápára. Jó tanuló volt, de igazán rajztehetségével tűnt ki társai közül. A közgazdasági szakközépiskolában érettségizett, a Pécsi Tanárképző Főiskolán földrajz-rajz szakon diplomát szerzett. Már a főiskolán kialakította egyedi egyvonalas festői stílusát. Pápán kezdte tanári pályafutását. Igazi tanár volt, elhivatott és elkötelezett. Rajzot tanított, ízlést formált, alakította a gyermekek személyiségét. Kreatív gondolkodását dicséri, hogy a „Tervezzünk tárgyakat!” vetélkedőkön diákjai számos díjat nyertek. A tanulást soha nem hagyta abba, munkás évei alatt is folyamatosan tovább képezte magát. Elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát, gépjármű-szakoktatói vizsgát tett, rendezvényszervezői tréninget végzett. Majdnem két és fél évtizedig tanított, és munkája mellett a Pedagógus Művelődési Ház vezetését végezte nívós programokat szervezve. Elindította a Helytörténészek Körét, a „Szűkebb Pátriánk”-at, városnéző séták, honismereti előadások szervezése fűződik tevékenységéhez. Mindezeken kívül a Pápai Művelődéstörténeti Társaság elnökségében is szorgosan tevékenykedett. Jó szervezőnek és vezetésre termett embernek bizonyult, így 1991-ben a Művelődési Osztály élére került. Munkássága meghatározó volt a város kulturális programjaiban. Sokunknak az ő neve hallatán azonnal a Nemzetközi Játékfesztivál ugrik be, melynek 11 évig volt a fő szervezője. A Somlói Borrend mestere és 5 évig a Borfesztiválnak is fő szervezője. 1995-ben elindította a Pápai Expót, amely azóta évente megrendezésre kerül, és országosan is elismert rendezvény lett. 2000-től az evangélikus egyház presbitere, valamint tagja a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola Igazgató Tanácsának. Több mint 12 évig vezette a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kört, melynek az általa meghívott előadói a magyar kultúra és művészeti élet városunkhoz kötődő jeles képviselői voltak - mondta Mező Lászlóné, majd festőművészi tevékenységéről is szólt.
-Újra elindította az A. Tóth Sándor által szervezett Pápai Tárlatot, ami a helyi művészek éves kollektív kiállítása. Ha rajta múlik a Pápai Art nevű kiállítás, ahol az amatőr festők mutatkozhattak be, ma is működne még. Borbély Lajos álma volt Pápát olyan művész paradicsommá tenni, mint Szentendre. Ezért indította újra a művésztelepet, melyet lelkesen szervezett és vezetett. Ne feledjük hát el sokunk kedves barátját, ismerősét, Pápa városának derék tisztviselőjét, az evangélikus egyház presbiterét, a jeles festőművészt, generációk szeretett tanár bácsiját! Kedves Lajos, nyugodjál békében! - zárta gondolatait Mező Lászlóné.
Az emlékezésen verssel Horváth Lászlóné egyleti önkéntes működött közre.
Végül a megjelentek Borbély Lajos fiával, Borbély Zsolttal és Kerecsényi Zoltán egyleti ügyvivővel elhelyezték az emlékcsokrot és mécseseket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-30 14:37:43

Nincs igazolt beteg Pápán, elmarad a testületi ülés, holnaptól nem kell parkolási díjat fizetni - sajtótájékoztatót tartott a polgármester


ajánlott cikk főképe

2020-02-19 19:28:18

Kivágni, vagy meghagyni?


ajánlott cikk főképe

2020-02-16 20:53:40

Itt a farsang áll a bál...


ajánlott cikk főképe

2020-06-20 21:24:02

Kétnapos nemzetközi kutyakiállítás Pápán