Évek-Nemzetek-Játékok-20 év és a Makett Világ


2010-06-12 00:41:40  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Évek-Nemzetek-Játékok-20 év és a Makett Világ főképe
Ma délután a Várkastély 18-as számú termében nyitotta meg Borbély Lajos művésztanár a játékfesztivál történetéből összeállított tárlatot - melyen a régi poszterek, a plakátok, valamint a rajzok mutatták be a Játékfesztivál programjait - valamint a Makett Világ című kiállítást.
Először is a művésztanár egy 1993-as csákót mutatott be a jelenlevőknek, amelyen az az évi program szerepelt. A fejfedőt napsütésben és esőben is tudták használni.
Borbély Lajos megnyitójában elmondta, hogy az idén 20. életévébe lépett a Játékfesztivál, amely az egyik legnépszerűbb és legváltozatosabb programot kínáló rendezvénysorozat a nyár elején. A fesztivál vezérgondolata már 20 éve a közös játék, a kreativitás, a mozgás és sportolás örömének biztosítása. Az itt kiállított munkák arra utalnak, hogy a gyerekek azonosultak a Játékfesztivál szellemével.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!



Ez is érdekelhet