Közel négy millió forint adomány a Vajda Márta iskolának


2019-12-10 16:53:15  | cikk: Babos Petra  | 


Közel négy millió forint adomány a Vajda Márta iskolának főképe
A 12 nemzet együttműködésével létrejövő Stratégiai Légiszállítási Képesség közösségének norvég tagjai, mint minden évben, idén is nagyszabású rendezvénysorozatot szerveztek, hogy egy helyi, pápai szervezetnek gyűjtsenek adományokat. Idén a választás a pápai Vajda Márta Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményre esett, ahol 3 -23 éves korig óvodában, majd iskolában nevelik, oktatják azokat az értelmileg, valamint halmozottan sérült, autizmussal együtt élő gyermekeket, fiatalokat, akiknek a fejlesztése így a legeredményesebb.
A karácsonyi vásáron és egyéb programokon közel 4 millió Ft adományt gyűjtöttek össze a norvég feleségek. Az adományt ma adták át Csutiné Papp Orsolya intézményvezetőnek és Erkiné Gáspár Alexandra intézményvezető-helyettesének, a Sérült Gyermekek Egészséges Neveléséért Alapítvány kuratóriumának elnökének, akik könnyeiktől meghatottan vették át az ajándékot.
Nagy volt az öröm, amikor meglátták az adomány összegét

-Az idén nem volt nehéz eldöntenünk, hogy kit támogassunk, hiszen amikor ellátogattunk a Vajda iskolába, s megtekintettük a régi játszóteret, nem is volt kérdés, hogy nekik ajánljuk fel a karácsonyi vásár bevételét, hogy újra épülhessen a játszótér a gyerekeknek. Reméljük, az adományból sikerül megújítani a játszóteret, amit majd ők is megtekinthetnek, amikor elkészült - mondta a norvég családok szóvivője, Berit Gillebo, aki hozzáfűzte, a befolyt összeg a hagyományos nemzetközi karácsonyi vásár bevételéből valamint egy, a nemzetközi szervezet karácsonyi összejöveteléből befolyt összegből állt össze. „A 12 nemzet szinte minden tagja hozzájárult ehhez a rekordösszeghez. Voltak, akik festettek, kézműves termékeket készítettek, mások ajándékcsomagokat árvereztek el, sok ország a saját nemzeti konyhájának különlegességeit árulta, a Stratégiai Légiszállítási Képesség pedig egy aukció keretében árverezte el régi, már nem használt zászlóit, hogy minél több pénz összegyűljön.
Az adomány-átadó után Csutiné Papp Orsolya elmondta, nagyon nehéz megszólalni, hiszen ez hatalmas összeg, nem is sejtették, hogy ennyi pénz gyűlt össze a programon.
-Régi álmunk volt egy játszótér felépítése a gyerekeknek. Nemrég kezünkbe került egy prospektus játszótéri eszközökkel, de fel is tettük a polcra, mert még a fenntartó támogatása mellett sem tudtunk elkülöníteni forrást erre a célra. Nem gondoltam volna, hogy most ez a brossúra lekerülhet onnan, és a fényképek valósággá válhatnak itt nálunk - tudtuk meg az igazgatótól.
Erkiné Gáspár Alexandra is köszönetét fejezte ki a nagylelkű adományért.
-Alapítványunk több mint húsz éves múltra tekint vissza, de ekkora adományban még sosem részesültünk, ezért nagyon boldogok vagyunk. Az összegből a játszóteret újítjuk meg, aminek minden diákunk örülni fog - fűzte hozzá.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-12-10 19:56:03

Koncertek, kórusok, táncosok és fényfestés - közeleg a harmadik adventi hétvége


ajánlott cikk főképe

2020-02-07 12:18:25

Yanfeng Kft., Hirtenberger Bt., Pápai Hús Kft. - a város legnagyobb adófizetői


ajánlott cikk főképe

2020-01-25 20:07:37

Az evangélikus templomban zárult az Egyetemes Imahét pápai rendezvénye


ajánlott cikk főképe

2020-03-14 11:46:25

Helyi események - helyi emlékek