Jó ütemben halad az energetikai felújítás a kórházban


2019-12-27 14:48:16  | cikk: HuHa  | 


Jó ütemben halad az energetikai felújítás a kórházban főképe
Tavasszal adtunk hírt arról, hogy 1,6 milliárd forint értékű energetikai felújításra nyert lehetőséget a Gróf Esterházy Kórház és megkezdődtek a munkálatok. A beruházás érinti a több, mint 260 éves törzsépületet, a szakrendelőt, az ápolási osztályt és a gazdasági épületet, a munkálatok során kicserélik a nyílászárókat, teljesen megújítják a fűtési rendszert és szigetelik az épületet és a födémet.
Unger Tamás alpolgármester, dr. Áldozó Tamás polgármester és dr. Töreki-Vörös Ibolya főigazgató az építkezés helyszínén

A munkálatok előrehaladásáról dr. Töreki-Vörös Ibolya főigazgatótól kaptunk tájékoztatást.
-A beruházás az ablakcserékkel indult, ezzel párhuzamosan végezték el a kivitelezők a fűtési rendszer szekunder körének cseréjét. Valamennyi ablakot kicserélték már az épületegyüttesen, újak a radiátorok és a fűtési csövek is - mondta. Az épületek műanyag nyílászárókat kaptak, a régi kórházi épület utcai homlokzatán pedig a műemlékvédelmi előírásoknak megfelelőn fa ablakokat szereltek be, valamennyi megfelel a mai energetikai követelményeknek, sőt nemcsak a hőt tartják az új nyílászárók, de jó hangszigetelő képességgel is rendelkeznek.
-Az energetikai korszerűsítés részeként új kazánokat is kapott a kórház. A gáz abszorpciós kazánokhoz meg kellett erősíteni az élelmezési épület lapos tetejét, mert az új kazánok ott kaptak helyet. A kazánokat már beszerelték, a gázbekötés is megtörtént, a beállítási és szabályozási munkák pedig most fognak megtörténni. A régi gázkazánok közül egyet megtartottunk, jelenleg még az üzemel és biztosítja mind a fűtést, a melegvíz ellátást és a szükséges gőzfejlesztést is.
Az új kazánok már a helyükön vannak - a gazdasági épület tetején

A projekt egyik leglátványosabb és legnagyobb eleme az érintett épületek külső szigetelése, ez is csaknem teljesen elkészült már - tudtuk meg a főigazgatótól. Egyes épületek már teljesen készen vannak s a színezésük is megtörtént, a „becsomagolt épületek” hőtartása pedig érezhetően sokkal jobb a korábbinál. E munkák részeként a törzsépület udvar felőli lábazatát is szigetelik és víztelenítő furatokkal látják el - ez a munkafolyamat kicsit késésben van, de a projekt tervezett tavaszi befejezéséig ez is elkészül.
A főépület szigetelése még zajlik

A munkálatok a betegellátással párhuzamosan zajlottak és zajlanak, mindez nagyon komoly egyeztetést, fegyelmezettséget és jó munkaszervezést igényelt, de nagyobb probléma nélkül sikerült elvégezni a gyógyító helyiségekben és a kórtermekben is a szükséges beavatkozásokat. Az első tapasztalatokról a főigazgató elmondta, érezhetően egyenletesebb a hőmérséklet az épületekben, kevesebb energia felhasználásával tudják biztosítani a megfelelő hőmérsékletet és a szigetelt falak tovább tartják a hőt. Hozzátette, bízik abban, hogy az energetikai korszerűsítés a működtetési költségekben is megmutatkozik.
Egyes épületek már teljesen elkészültek, így például a szakrendelőé is

Az energetikai projekt mellett további megújulás is várható a kórházban, az EMMI több, mint 200 millió forintot biztosít a régi törzsépület külső felújítására és a tetőhéjazat rendbetételére - közölte dr. Töreki-Vörös Ibolya, hozzátéve, a közbeszerzési eljárások folyamatban vannak, várhatóan tavasszal kezdődhetnek meg az újabb munkálatok.
Az új ablakok jó hőszigetelőek, de az utcazajt pedig kívül tartják - mondta el a főigazgató

A projekt előrehaladását dr. Áldozó Tamás polgármesternek is bemutatta a főigazgató, a városvezető a bejáráson úgy fogalmazott, az energetikai korszerűsítések korát éljük, az ilyen típusú beruházásokat nemcsak a költséghatékony működtetés igénye, de a környezetvédelem előtérbe kerülése és a külső változások is megkövetelik. Emlékeztetett, az önkormányzat fenntartásában lévő épületeknél is zajlanak ilyen munkák, a múlt évben a Napsugár Bölcsődében már elvégezték a korszerűsítést, most pedig négy másik önkormányzati épületben folyik a munka, sőt hamarosan kezdődhet a Városi Sportcsarnokban is.
-A kórháznál megszokhattuk az utóbbi években, hogy nagy beruházások zajlanak, én bízom abban, hogy az energetikai felújítás eredményeként a kórház működtetési költségei jelentősen lecsökkennek, azt a pénzt pedig más, hasznos célra fordítja az intézmény, így a nagyobb komfortérzet mellett közvetve is a betegellátást szolgálja a fejlesztés -tette hozzá a polgármester.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-01-23 06:29:18

Magyar modern vizuális kultúra európai kontextusban - Hencze Tamás kiállítása


ajánlott cikk főképe

2019-12-21 21:47:33

Mézespuszedli, swing muzsika, fotópont


ajánlott cikk főképe

2020-02-21 14:47:05

550 millió támogatás a vajdai bölcsődére


ajánlott cikk főképe

2019-12-03 11:32:16

Megtöltötték az angyalok batyuját a munkácsysok