Új utakon - Festménykiállítás a könyvtárban


2020-01-07 22:24:42  | cikk: Babos Petra  | 


Új utakon - Festménykiállítás a könyvtárban főképe
Kemény Istvánné amatőr festő alkotásaiból nyílott kiállítás a Jókai Mór Városi Könyvtár előadótermében.
A tárlatot dr. Hermann István könyvtárigazgató nyitotta meg.
-Modern jellegű alkotásokat láthatunk. A piros sállal, blúzzal, fekete kalapban vagy a piros ruhában, piros kalapban megjelenő hölgy a nagyvilági dámákat juttatja eszembe. Filmekben láttam ilyeneket. Fontos még a sok virágról készült alkotás. Ezek részben egzotikus virágok, de vannak közöttük olyanok is, amelyek hétköznapiak - emelte ki a könyvtárigazgató.
Kemény Istvánné Mautzka Mária 1966-ban született Mosonmagyaróváron. Általános iskolai tanulmányait Kimlén kezdte, majd miután Lébénybe költöztek, ott fejezte be azt. Utána a Győri Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképzőbe járt. A férjével két lányuk van. Születésükig dolgozott a vendéglátásban, majd a szabászatban, s aztán a mosodában volt vezető helyettes 16 évig.
Az alkotás mindig is része volt az életének, varrt, kötött, üveget festett. Három éve egy betegség után autodidakta módon kezdte el a festést, akrillal. Először a családjának meglepetésként, majd egyre több barátnak, ismerősnek. A pápai kiállítása az első, s reméli, még sok követi majd ezt.
-A lányomtól kaptam az első ecsetet, amit először csak nézegettem, hiszen nem tudtam sem rajzolni, sem festeni. Miután a lányom sokat mondogatta, hogy próbáljam ki, megtettem, s aztán nem is bántam meg, megszerettem ezt a tevékenységet, mellyel örömet tudok okozni a családomnak, a barátoknak - tudtuk meg az alkotótól, aki hozzátette, kedvenc témái a virágok, a pipacsokat nagyon szereti.
-A virágokon kívül készítettem már egy kutyusról képet, de az egyik győri hidat is lefestettem, úgy, ahogy én láttam. Vannak a közösségi oldalról másolt képeim is, elsősorban női alakok. Szeretem az erős színeket, kimondottan a pirosat és a narancssárgát, ezek gyakran megjelennek a képeimen is.
A három év alatt közel száz alkotása készült az amatőr festőnek, s ebből harminc látható Pápán.
A tárlatmegnyitón Gombás Barbara működött közre verssel.
A kiállítás január 30-ig tekinthető meg a könyvtárban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2019-11-21 17:34:32

Szombaton aszfaltozzák a körforgalmat


ajánlott cikk főképe

2020-01-26 09:31:32

Bajor adomány a pápai evangélikusoknak


ajánlott cikk főképe

2020-02-28 12:23:56

Megújul a Március 15. téri buszmegálló


ajánlott cikk főképe

2019-11-20 09:41:41

Portrévázlatok pápaiakról - Molnár Lajos könyve