Folytatódott a Zsidó Szabadegyetem előadása


2020-01-23 22:15:21  | cikk: Babos Petra  | 


Folytatódott a Zsidó Szabadegyetem előadása főképe
Második előadáshoz érkezett a Zsidó Szabadegyetem elnevezésű előadássorozat, amely a múltról és a jelenről szól a Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület szervezésében. Az előadásoknak ezúttal a Pápai Református Teológiai Akadémia adott otthont.
Ezúttal dr. Balázs Gábor, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem rektorhelyettese, a rabbi szakért felelős, zsidó filozófiát, Biblia kultúrát, zsidó kultúrát tanító volt az előadó.
Dr. Balázs Gábor volt a második előadó a Zsidó Szabadegyetem előadássorozatában

-Jáel és Sisera: egy el nem mondott Biblia történet megfejtése az előadásom címe. Ez egy nem annyira publikált történet, mégis része a zsidó keresztény tradíciónak, hiszen része a héber Bibliának, az Ószövetségnek, sőt a katolikus Bibliának is. Szeretünk úgy gondolni a Bibliára, mint egy harmonikus ember Isten kapcsolatra, a szeresd felebarátod elve szabályoz, de valójában ez Izrael létének az őstörténete, ami tele volt háborúkkal, személyes konfliktusokkal, tőrbe csalásokkal - mondta az előadó, aki hozzáfűzte, ő azért ezt a történetet választotta, mert nagyon gazdag a képi illusztrációja, különösen a 16-17. századi festészetben, hiszen ez egy nagyon izgalmas történet a Bibliában is.
-A történet, ami a Bírák Könyvének az egyik története, ahol a számos háborút vívnak Izrael népei a környező népekkel, ezek közül egyszer Sisera egy hatalmas hadsereggel rátámad Izrael fiaira, de a próféta vezetésével legyőzik, majd a menekülése közben Jáel sátrába tér be, aki tőrbe csalja és megöli. Nagyon sok etikai kérdést felvet ez. Felveti a háborús etika egyik alapvető kérdését, hogy hogyan szabad az ellenséggel viselkedni, hogy milyen cél érdekében szabad hazudni, s azt, hogy a férfi és női kapcsolatok milyenek a Bibliában - emelte ki dr. Balázs Gábor.
A soron következő összejövetel február 20-án 17 óra 30 perctől lesz, akkor Zsidóság nemcsak zsidóknak címmel tart előadást Kántor Anita judaisztika tanár, végzős rabbi hallgató.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-16 13:22:38

Jól halad a munka a Városi Sportcsarnoknál


ajánlott cikk főképe

2020-02-12 13:55:47

Programokban gazdag év áll az OMLIT és a Gyermekjóléti Alapítvány előtt


ajánlott cikk főképe

2020-02-21 21:57:13

A Magyar Falu Programról tájékozódtak a polgármesterek


ajánlott cikk főképe

2020-04-27 22:25:23

Meglepetés koncertek Pápán