Kisgrafikák a nagyvilágból


2020-02-03 20:43:30  | cikk: ha  | 


Kisgrafikák a nagyvilágból főképe

A képzőművészet iránt érdeklődőknek erősen ajánlott, a grafikák kedvelőinek pedig egyenesen kötelező megnézni azt a kiállítást, ami ma délután nyílt a Jókai Mór Városi Könyvtárban. A KBK-60 címet viselő tárlat a Kisgrafika Barátok Köre jubileumi anyaga. Az 1959-ben alakult közösség tavaly ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját, méltó módon egy rendkívül színvonalas anyaggal, ami most Pápán látható a hónap végéig.

Unger Tamás alpolgármester köszöntötte a megjelenteket

A megjelenteket Unger Tamás alpolgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy a jubileumi anyag Budapest és Szeged után most városunkba került, harmadikként az országban a pápaiak tekinthetik meg a változatos technikájú és témájú grafikákat. - Azt tudni kell, hogy Pápán a könyvtár nem egyszerű könyvtár, hanem egy kulturális centrum. A konkrét feladatokon túl többek közt koncerteket, képzéseket, könyvbemutatókat, színházi alkalmakat, ismeretterjesztő előadásokat és természetesen kiállításokat is szerveznek - mondta Unger Tamás. - Ez a mai tárlat a könyvtár és a képzőművészet találkozásának szép példája, hisz nagyon sok ex libris, azaz könyvjegy látható a kisgrafikák közt. Az ex librisek olyan sokszorosított, kisméretű grafikai alkotások, amelyeket a könyv táblájának belső oldalára ragasztanak és a könyv tulajdonosát jelöli. Úgyhogy ennek az anyagnak tényleg itt a helye - tette hozzá az alpolgármester.

Az ex libris célja, hogy utaljon a könyv tulajdonosára

A tárlat kurátora, Ürmös Péter nyitotta meg a kiállítást. Elmondta, hogy Kisgrafika Barátok Köre (KBK) fontos szerepet játszott az ex libris-kultúra, azaz a magyar könyvjegyművészet hazai felvirágoztatásában, külföldi népszerűsítésében. Ehhez hozzájárultak többek közt a megjelentetett katalógusok, évkönyvek, rendezvények. Ebben a munkában a KBK-t segítették a könyvtárak, így volt ez Pápán is, ahol a Jókai Mór Városi Könyvtár számtalan alkalommal adott lehetőséget arra, hogy a művészek megmutatkozzanak alkotásaikkal. Külön kiemelte a KBK ajkai csoportja és a pápai bibliotéka közti jó kapcsolatot.

Ürmös Péter grafikusművész a kiállítás kurátora

A kiállítás kapcsán elmondta, hogy tárlat két részből áll. Az egyesület a jubileum alkalmából egy felhívást tett közzé, s az erre érkezett grafikák alkotják az egyik részt. A kiírás maximális tematikai és technikai szabadságot biztosított a résztvevőknek, csupán egy kitétel volt, a KBK-60 szövegnek szerepelnie kellett a műveken. Az alkotók éltek a lehetőséggel, a képek formavilága a realista motívumábrázolástól a teljes absztrakcióig terjed. 26 ország 103 művészének, illetve 47 egyetemi hallgatójának 257 grafikáját kvalifikálták a tárlatra.


Az anyag másik részében szerepelnek azok az archív nyomatok, melyek az elmúlt hatvan év magyar kisgrafikáját méltóképp reprezentálják. - Ezek alkotói többségükben már nem lehetnek közöttünk, így a kiállítással azok emléke előtt is tisztelgünk, akik hosszú évtizedekig meghatározói voltak a hazai kisgrafikai és ex libris életnek és a KBK egyesületnek. A válogatás nem enciklopedikus igénnyel készült, de a tradicionális nemesgrafikai technikák legkitűnőbb magyar reprezentánsai szerepelnek benne - mondta Ürmös Péter.

A megjelenteket Vén Zoltán grafikusművész, egyesületi elnök is köszöntötte, az alkalmon dallal közreműködött a Pápai Acapella Kórus.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-14 11:46:25

Helyi események - helyi emlékek


ajánlott cikk főképe

2020-02-22 22:46:04

A. Tóth Sándor emlékére