Természettudományok vonzásában


2020-02-14 23:04:41  | cikk: ha  | 


Természettudományok vonzásában főképe
A Pápai Református Kollégium Gimnáziumában és Művészeti Szakgimnáziumában komoly hagyománya van a természettudományos csapatversenynek. Korábban Császár Elemér nevéhez fűződött a megmérettetés, de az a jó, ha egy program időről időre megújul. Épp ezért a Refiben most a vetélkedő néhány eleme megváltozott. Az írásbeli részben ezúttal is a matematika, fizika, kémia, biológia témakörében kellett feladatokat megoldaniuk a résztvevőknek, a gyakorlati rész fókuszában azonban a robotika állt, mondta Varga-Umbrich Károly főszervező.

A robotokat egy előzetes rövid ismertető után kellett programozni

A ma délutáni megmérettetésen hat csoport vett részt. Érkeztek diákok Pápakovácsiból és Nemesgörzsönyből, Pápáról pedig a Szent István Római Katolikus Általános Iskola, a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és a Refi képviseltette magát 3-3 diákkal. Három csoport az írásbeli feladatokkal dolgozott, a másik három csapat pedig a robotika teremben programozott, majd egy óra után cseréltek. A szervezők hangsúlyozták, hogy nem kellett "robotos" előképzettség, a logikára és a kreativitásra alapozva teljesíthető volt a feladat.

Ivanics Ferenc ezúttal is érdekes előadást tartott

Míg a tanárok a feladatlapokat javították, addig a diákok és kísérőik a meteoritok érdekes világáról hallhattak egy előadást. Ivanics Ferenc, a Bakonyi Csillagászati Egyesület elnöke elöljáróban elmondta, hogy az egyesület magaslégköri ballonja, az Űrbatyu II. sajnos nem Pápáról indul, a szavazás véghajrájában Várpalota bizonyult hatékonyabbnak, de az elnök ígérte, hogy Pápa is részt vehet majd egy későbbi programjukban, aztán áttért a meteoritokra, melyekről közérthetően és érdekesen beszélt. ­ - A meteorit a világűrből származó természetes eredetű test - amíg az űrben mozog, meteoridnak nevezzük. A legtöbb meteoroid a Föld légkörébe érve széthullik. Bár becslések szerint évente 500 darab eléri a felszínt, méretük jellemzően egy üveggolyó és egy kosárlabda nagysága közé esik, ezek közül alig 5-6 példányt találnak meg és válik ismertté a tudósok számára - mondta Ivanics Ferenc. Rengeteg meteoritszilánk található a Földön, ezek azonban főként száraz helyeken, sivatagokban konzerválódnak, az európai nedves klímában elbomlanak, tette hozzá a szakember.

Az előadást követően tartották az eredményhirdetést. Első helyen a Munkácsy csapata végzett, a refisek lettek a másodikak, a képzeletbeli dobogó harmadik helyére pedig a katolikus iskola diákjai kerültek. A helyezettek pendriveokat kaptak. A pápakovácsi csapat különdíjban részesült.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-02-14 23:04:41

Természettudományok vonzásában