Újabb sokgólos döntetlen


2020-02-15 13:32:19  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Újabb sokgólos döntetlen főképe
A Győr-Moson-Sopron megyei első osztályú bajnokságot vezető Sopron ellen folytatta a felkészülést a Perutz FC. A mérkőzésre kilátogatók hat találatot láthattak, egyenlő elosztásban.

A Sopron elleni 90 perc már a hatodik felkészülési mérkőzése volt a pápai csapatnak, mely sérülés miatt ezúttal Böröczky Bálintot és Szilágyi Adriánt volt kénytelen nélkülözni, jó hír volt viszont, hogy Dóczi Krisztián és Irmes Dávid is játékra jelentkezett. A stadion centerpályáján találkoztak a felek, ahol az első gólhelyzet Kalász nevéhez fűződött, lövését azonban védte Tóth kapus. A 7. percben megszerezte a vezetést a Perutz, Farkas jobb oldali beadását Irmes ollózó mozdulattal lőtte a hálóba 1-0. A 18. percben Farkast buktatták a tizenhatoson belül, a büntetőt Hanzl magabiztosan értékesítette 2-0. A 34. percben szépített a Sopron, Krizsonits passzát Honyák gurította a jobb sarokba 2-1. A 40. percben megint kettőre nőtt a különbség, Baldauf átlövésből óriási gólt ragasztott a jobb felsőbe 3-1. A második félidő elején Molnár lecsúszott beadása hullott kis híján a hosszúba, majd Purt próbálkozására ért le Szigeti. Egy óra elteltével szépített a Sopron, egy jobbról érkező labdát Honyák belsőzött a kapu közepébe 3-2. A 62. percben Hanzl lőtt félfordulatból nem sokkal fölé, majd Molnárt lökték fel a büntetőterületen belül. A jogosan megítélt tizenegyes mögé Szabó Zsolt állt, lövését azonban Garab védeni tudta. A 83. percben Szabó jobb külsővel a jobb kapufát találta telibe, a 3-3-as végeredmény egy hazai labdavesztés után a 88. percben alakult ki, Kocsis fejese hullott a hosszúba.

Perutz FC - SC Sopron 3-3 (3-1) Gsz.: Irmes, Hanzl, Baldauf ill. Honyák 2, Kocsis

Lengyel Ferenc: A mérkőzés nagy részében az történt, amit mi szerettünk volna, sokszor hibára kényszerítettük az ellenfelet. Ami probléma volt, hogy - a múlt héthez hasonlóan - megint sok gólt kaptunk, két meccs alatt összesen már hetet. Ez főleg azzal magyarázható, hogy többször mögénk tudott kerülni az ellenfél, ráadásul fizikálisan sem voltunk rendben, ez főleg a második félidőben látszódott.

Perutz FC: Szigeti - Molnár, Nagy T., Császár, Benecz- Baldauf, Iványi, Molnár T., Farkas, Kalász - Irmes, vezetőedző: Lengyel Ferenc. Csereként pályára lépett: Dóczi, Szabó, Zsirai, Karácsony, Cseke, Katona.

A pápai csapat következő felkészülési mérkőzését idegenben vívja, február 22-én 12 órai kezdéssel a Gyirmót II. vendégei lesznek a sárga-kékek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-02-20 17:30:03

Az Édenkert oviba került a vándorserleg


ajánlott cikk főképe

2020-02-04 17:36:41

Eredményes évet zárt az Első Magyar Polgári Lőegylet


ajánlott cikk főképe

2019-11-14 13:57:21

Tovább várat magára a Kilián DSE első sikere


ajánlott cikk főképe

2019-12-29 13:39:45

Idén is lesz szilveszteri örömfutás és futóverseny