Kiütközött az osztálykülönbség


2020-02-22 16:18:04  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kiütközött az osztálykülönbség főképe
A megyei pontvadászatban szereplő Gyirmót II. ellen játszotta utolsó előtti felkészülési mérkőzését a Perutz FC, mely meggyőző játékkal magabiztos győzelmet aratott.

A Sopron (3-3) után ismét egy Győr-Moson-Sopron megyei első osztályú bajnokságban futballozó csapattal találkozott a Perutz FC, Lengyel Ferenc együttese ezúttal a Gyirmót II. otthonába utazott. A sérüléssel bajlódó Szilágyi Adrián és a beteg Irmes Dávid kivételével mindenki hadra fogható volt, az idegenbeli találkozóra Cseke Patrik, Márton Dániel és Cser Botond személyében három PELC-es fiatal is a pápai alakulattal tartott.

Ahogy arra számítani lehetett, a pápaiak irányították a játékot, ennélfogva jóval több helyzetet is alakítottak ki. A 10. percben Szabó Zsolt lekészítését Nagy Tamás lőtte rá, a hazai kapus lábbal hárított. Nyolc perccel később egy szögletet követően Császár bólintott nem sokkal mellé. A félidő derekán Szabó került ziccerbe, Pálfi azonban reflexmozdulattal ismét védett. A 28. percben góllá érett a pápai fölény, egy labdaszerzés után Baldauf adott remek labdát Szabó Zsoltnak, aki a kapu közepébe passzolt 0-1. Öt perc elteltével kettőre nőtt a különbség, Nagy Tamás tört be a tizenhatoson belülre, ahol buktatták. A jogosan megítélt büntetőt Hanzl értékesítette 0-2. A második félidőben Keserűnek kellett először védenie, majd a végig nagy kedvvel és motiváltan játszó Hanzl elől tisztáztak a védők. A 67. percben Hanzl pörgette fel magának a labdát, majd a játékszert okosan átemelte a kapus felett, szépségdíjas találat volt 0-3. Az utolsó negyed órában előbb Farkas lőtt kicsivel a bal kapufa mellé, majd Márton és Baldauf összjátéka után utóbbi célzott centikkel a kapu mellé. Három perccel a lefújás előtt megint Farkas került helyzetbe, Márton átadását tűzte rá, a kapus azonban bravúrral hárított, így az eredmény már nem változott.

Gyirmót II. - Perutz FC 0-3 (0-2) Gsz.: Szabó Zs., Hanzl 2

Lengyel Ferenc: Az első félidő nagyon meggyőző volt, igaz látszott az osztálykülönbség, ellenfelünknek helyzete sem volt, nekünk pedig számtalan. Hátul megvolt a stabilitás, amiből motiváltan játszott előre a csapat. Egy edzésnek mindenképp jó volt a mai meccs, jövő héten pedig következik a főpróba.

Perutz FC: Keserű - Nagy T., Dóczi, Császár, Böröczky - Baldauf, Iványi, Kalász, Zsirai, Hanzl - Szabó Zs., csereként pályára lépett: Farkas, Molnár, Benecz, Cser, Márton, Cseke.

A nyolc edzőmeccsből álló felkészülés február 29-én Dabason zárul.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-22 18:46:22

A Perutzba vágyik a PELC fiatalja


ajánlott cikk főképe

2020-07-15 10:23:01

Győrben folytatja a PELC nevelés


ajánlott cikk főképe

2020-07-21 09:46:01

Két hazai meccsel zárja a felkészülést a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2020-04-25 13:19:27

NB III: Esély a folytatásra?