Energetikai felújítás a Türr kollégiumában


2020-02-25 19:59:59  | cikk: HuHa  | 


Energetikai felújítás a Türr kollégiumában főképe
Múlt év szeptemberében jelentette be Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója, hogy sikeres KEHOP pályázatuknak köszönhetően energetikai felújítást végezhetnek a Türr István Gimnázium és Kollégium diákszállásának épületén. A pályázaton 76,7 millió forintot nyert el a tankerület.
Megkezdődött a kivitelezés a Türr kollégiumi épületén

Az igazgató ma arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy február elején megkezdődött a kivitelezés, elsőként az épület külső homlokzatainak szigetelését végzik el az építők.
-A munkaterületet már januárban átadtuk a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelezőnek, az időjárási körülményeket figyelembe véve február elején indult meg a munka az állványzat építésével és azóta megkezdődött a homlokzatszigetelés is.
Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója ismertette a beruházás részleteit

A munkálatok részeként a lábazatok és homlokzatok szigetelése mellett víz- és hőszigetelő réteggel látják el az épület lapostetejét, erre 86 darab napelemet helyeznek el és a projekt keretében folytatják a nyílászáró cserét: kilenc nagyméretű nyílászárót cserélnek újra, azokat, melyek a korábbi nyílászáró csere során nem kerültek be a fejlesztésbe - sorolta Egyházi Andrea a beruházás részleteit.
Az igazgató asszony elmondta, a fejlesztés megvalósítási költsége közel 18 millió forinttal meghaladja a pályázaton elnyert forrás összegét, ebből 9 millió forintot vállalt a város önkormányzata, 9 milliót pedig a tankerület biztosít saját költségvetéséből. A Türr kollégiumában zajló fejlesztés a tervek szerint július végére készül el.
A külső hőszigetelés zajlik jelenleg

A Türr István Gimnázium és Kollégium igazgatója, Németh Zsolt a munkálatok megtekintésén örömét fejezte ki, hogy a beruházással tovább javulnak a diákok lakhatási körülményei. Mint ismeretes, ebben a kollégiumban elsősorban az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevő tanulók laknak, a kollégium kihasználtsága csaknem 100 százalékos.
-Az energetikai felújítással komfortosabbá válik a kollégiumban a diákok élete. A tanulók nagyon sok időt töltenek ezek között a falak között, hiszen a délutánokon, éjszakákon túl nem ritkán hétvégén is itt vannak és nem mindegy, hogy ezt milyen körülmények között tehetik. Az épület külsőleg is megújul, sokkal szebb, esztétikusabb lesz, a lakószobák hőmérséklete pedig egyenletesebbé válik.
A tankerületi igazgató tájékoztatta dr. Áldozó Tamást és Németh Zsoltot a projekt előrehaladásáról

A Türr kollégiuma a város egy újabb olyan intézményi épülete, mely megújul energetikailag - fogalmazott dr. Áldozó Tamás polgármester a mai helyszínbejáráson.
-A városnak fontos, hogy a saját tulajdonán végrehajtott beruházás teljes, befejezett fejlesztés lehessen, ezért jó szívvel egészítettük ki a szükséges többletigénnyel ezt a beruházást - közölte, emlékeztetve, bár állami fenntartásban működik az intézmény, az épület a város tulajdona. Hozzátette, ugyanez a helyzet áll elő majd a Türr István Gimnázium iskolaépületének felújításakor is: a beruházással a város gazdagodik.
-Fontos, hogy iskoláink jó feltételek között tudják fogadni a gyerekeket - hangsúlyozta.
A polgármester megemlítette azt is, ebben az uniós ciklusban ez a nyolcadik középület, melyen energetikai felújítást végeznek. A város célja az, hogy a teljes intézményi infrastruktúra korszerű körülmények között működjön, ehhez pedig nagyon sokat kell tenni, hiszen sok régi - energetikailag nem a mai kornak megfelelő - épülete van a városnak. Az energetikai fejlesztések energiamegtakarítást, ezáltal pénzmegtakarítást jelentenek, amit további fejlesztésekre lehet fordítani. Dr. Áldozó Tamás bízik abban, hogy a következő uniós ciklus egyik prioritása az energiahatékonyság növelése lesz, ami újabb beruházásokat jelenthet a város intézményei számára.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-06 10:36:30

Az Alapellátási Intézet is részesült a Kínából érkezett maszkokból


ajánlott cikk főképe

2020-06-03 22:56:50

Összetartozunk


ajánlott cikk főképe

2020-04-18 16:38:40

A Katolikus Karitász is végzi segítő szolgálatát a veszélyhelyzetben


ajánlott cikk főképe

2020-07-15 17:29:10

Alszámla a zsinagóga felújítására