Klipforgatás a zsinagógában


2020-02-27 20:43:43  | cikk: ha  | 


Klipforgatás a zsinagógában főképe

A pápai zsinagóga sokakat megihletett már, hisz a rengeteg fotó mellett festmények is készültek az impozáns térről. Ma pedig egy klipforgatásnak adott otthont egy olyan dal kapcsán, mely kötődik a zsidósághoz. 2018 őszén a Zsidó Kulturális Napokon fellépett a Naim Klezmer Band. A budapesti zenekar a Lauder Javne Iskola zenei tagozatának 12-16 éves, tehetséges növendékeiből áll. Koncertjük nagy siker volt, s a zenekarral akkor itt volt a technikai vezető, Koczka Benjamin is. Őt is és a diákokat is lenyűgözte a pápai zsinagóga, s most, amikor helyszíneket kerestek a zenekar klipjeihez, magától értetődő volt, hogy a pápai épület is belekerül a képsorokba.

Weinek Liza és Koczka Benjámin

Koczka Benjámin már régóta szeretett volna olyan videoklipet készíteni a zenekarról, mely túlmutat egy koncertfelvételen. Kiválasztottak három dalt, a Tatesi-t, a Donna, donna-t és a Liedele In Yiddish-t, s ezekhez kforgatnak most egy három részből álló sorozatot. A három dal három időszakot idéz meg, az első a második világháború előtti boldog békeidőket, a második a világháborúra való visszaemlékezés lesz, így érdekes ötvözete a jelennek és a múltnak, a harmadik pedig egy koncertfelvétel, mely a mindent túlélő népről mesél a zene segítségével.

Liza énekel, a kamera pedig távolodik tőle

A Donna, donna egy szomorúbb dal, a vészkorszakra való visszaemlékezés klipjének lesz ez a zenei anyaga. Kevés egyértelmű szimbólumot használva épül majd fel ez az alkotás, a főszereplő elsétál olyan budapesti épületek előtt, melyek a nehéz időszakban emblematikus jelentőségűek voltak, a pápai zsinagóga az egyetlen direkt utalás a zsidóság ellen elkövetett rémtettekre. A főszereplője Weinek Liza, a zenekar énekese. Liza elmondta, hogy amikor először itt jártak, már akkor nagyon megérintette őket a zsinagóga sajátos hangulata, s a forgatásnak is jó helyszíne volt.

A Donna, donna című dal klipjének utolsó képkockái lesznek a pápai zsinagógában készült felvételek

A három klip mindegyike önálló lesz, de együtt nézve a trilógia történelmi áttekintést ad. A rendező Koczka Benjamin, az operatőr, vágó Székely Olivér, a világítástechnikus Vajda Tibor, a fotós pedig Biljarszki Dániel. Ők dolgoztak ma a zsinagógában több órán át, hogy elkészülhessenek az utolsó képkockák. A tervek szerint tavasszal készülnek el a klipek, hisz a zenekarnak még stúdiófelvételt is készítenie kell.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-12 19:14:54

Előkészítették a futópálya nyomvonalát


ajánlott cikk főképe

2020-05-03 21:29:48

Plató koncert Ress Hajnival


ajánlott cikk főképe

2020-05-13 09:17:44

A legfiatalabb pápaiaknak osztják a textil szájmaszkot


ajánlott cikk főképe

2020-04-02 09:46:11

A járványügyi helyzet kezeléséről egyeztettek