Megújul a Március 15. téri buszmegálló


2020-02-28 12:23:56  | cikk: HuHa  | 


Megújul a Március 15. téri buszmegálló főképe
A héten megkezdődött a Kékfestő Múzeum előtti autóbusz-megálló felújítása. A munkálatokat a Városgondnokság végzi külső vállalkozó bevonásával, a beruházás közel 800 ezer forintba kerül. Bakó István, a Városgondnokság igazgatója elmondta, a beavatkozásra a megálló nyomsávos megsüllyedése miatt volt szükség. A csapadékvíz nem tudott lefolyni, a keletkezett árokból pedig a beérkező buszok a várakozókra fröcskölték a vizet. Ennek megszüntetésére most a megálló egész felületén felbontják a burkolatot és kijavítják. Bakó István, a Városgondnokság igazgatója

-A térkő felszedése után a ckt betont szintre hozzuk és ezt követően kerülnek vissza térkőburkoló kövek. A csapadékvíz-elvezetést is megoldjuk, egy leömlőnyílást készítettünk, ami a városi csapadékvíz-elvezetővel van összeköttetésben - közölte az igazgató. Hozzátette, a munkálatok várhatóan két héten át tartanak.
A Közgáznál tavaly végezték el a munkát

Nem ez az egyetlen olyan autóbusz megálló, amit megújul. A Városgondnokság tavaly a Veszprémi úton két megállót is felújított: a Közgáznál és a volt Kilián lakótelepnél zajlottak munkák. Ott is rendezték a csapadékvíz-elvezetést és térkőburkolatot építettek.
Ez lesz a következő buszmegálló, ahol kijavítják a vízelvezetési hibákat

Mint megtudtuk, a következő felújítandó autóbusz-megálló az Aradi utcán található, az ABC-mellett fogják kijavítani a létesítményt. Azon a helyszínen is a csapadékvíz-elvezetéssel van probléma, a leömlők magasabban vannak, mint a körülötte lévő aszfaltfelület, ami miatt a megállóban megáll a víz. Ez a munka jelenleg az árajánlatkérésnél tart, várhatóan egy hónap múlva kezdik meg a felújítást - tudtuk meg Bakó Istvántól.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-19 16:19:36

Beszakadt a szökőkút térkőburkolata az egyik kukásautó alatt a Fő téren


ajánlott cikk főképe

2020-02-27 17:11:22

Állatmenhelyeket támogattak a pápai katonák


ajánlott cikk főképe

2020-01-28 17:46:35

„Lángot adok, add tovább”


ajánlott cikk főképe

2020-05-25 15:15:26

Köszönet a városi intézmények dolgozóinak a segítő munkáért - polgármesteri sajtótájékoztató a járványhelyzetről