CseppKÉPpontok a Kékfestőben


2020-03-01 12:44:00  | cikk: Babos Petra  | 


CseppKÉPpontok a Kékfestőben főképe
Véber Erika és Mesteri Balázs alkotásaiból nyílt kamarakiállítás a Kékfestő Múzeum foglalkoztatójában.
A kiállítás megnyitón dr. Nagy L. István múzeumigazgató köszöntötte a szép számban megjelenteket, s elmondta, a múzeum foglalkoztatójának kialakításával céljuk volt, hogy kamarakiállításoknak is helyet tudjanak adni pápai művészek alkozásaiból. Az első tárlaton fotók és pontozásos technikával készült alkotások láthatóak.
Az egybegyűlteket Venczel Csaba önkormányzati képviselő, a Tarczy Lajos Általános Iskola igazgatója is köszöntötte.
-Mesteri Balázs és Véber Erika a tél utolsó napján megnyíló kamarakiállítása méltó hírnöke a beköszöntő tavasznak, a teremtett világ újjáéledésének, annak a teremtett világnak, mely sajátos szemlélettel, de mindkettőjük művészi hitvallásának eredője.
-Meggyőződésem, hogy Erika és Balázs alkotásai egyszerre tanúskodnak fejlett érzelmi intelligenciájukról és kínálnak lehetőséget arra, hogy bennünk , a műveiket szemlélődőkben is fejlődjék ezen fontos képesség. Ebben segítenek az amúgy rendkívül sokat kárhoztatott, a mesterséges intelligencia fejlődését is felgyorsító digitális eszközök és internetes közösségi terek, melyeknek előnyeit Balázs és Erika kitűnően kihasználta. Balázs tükörreflexes gépével fókuszálva, Erika a mesterséges és természetes anyagok újjávarázsolásával nagyított fel egy cseppnyit a minket körülvevő csodálatos teremtett világból - mondta Venczel Csaba, aki gratulált a szervezőknek és az alkotóknak a kiállításhoz.
A kiállítást Marosi Diána művésztanár nyitotta meg a nagyérdemű előtt, aki elismeréssel szólt a két alkotóról.
Venczel Csaba elmondta, feburár havában ez volt a 27. kultúrális rendezvény a városban

-Véber Erika munkái nemcsak elemeiben, hanem szerkezetükben, kompozíciójukban is körök, hiszen CD-re és bakelitlemezre is fest. Művészetére az ausztrál aboriginal art hatott. A sziklarajzaik vésett vonalakból vagy pontozott felületekből álltak. A teremtés tökéletessége jelenik meg Mesteri Balázs fotóin. Képein jól látszik a természet iránti szeretete, a kíváncsiság, a rácsodálkozás és az elmélyülés. A fotózás komoly technikai tudást igényel, így nagy technikai kihívást jelent. A fotós olyan perspektívát akart megmutatni, amely az átlagos nézőpontból nem látható. Balázs fotóin olyan világ tárul elénk, ami mindig is a lábunk előtt hevert, csak nem került a látóterünkbe, Balázs tudatosan kísérletezik a fényekkel, különleges fényviszonyokat keres. A játékosság és kísérletező kedv látszik a kompozíciókon - mondta Marosi Diána.
Véber Erika 2017 nyarán kezdte el a pontozásos technikát. Az egyik közösségi médián látta először egy hölgy munkáit, amelyek elvarázsolták. A festett kavicsokat érdekesnek, gyönyörűnek látja. Kíváncsiságból kipróbálta, és egy új szerelem lett belőle.
-Szeretem a pöttyöket, a kavicsokat és a pöttyös kavicsokat. Elvarázsol az, ahogyan a sok apró színes pöttyből egyszer csak összeáll egy kép. A kavicsokat mindig egyesével válogatom ki, majd a tisztítás és száradás után jöhet az alapozás megfestése. Ha ez kész, akkor jöhet a pöttyözés, ez az a fajta alkotás, ami maximálisan kikapcsol, és szabadjára engedhetem a fantáziámat. Ettől lesz minden egyes kavicsom egyedi és megismételhetetlen, amely különös színeivel, mintáival semmihez sem hasonlítható. Mindenre pontoztam, amire csak lehet, ma már vászonra, CD-re, bakelitre, fára, fémre, üvegre is. Szeretek visszatekinteni a régi munkáimra és látni, hogyan fejlődik tovább. Isteni vágy készíteni valamit, ami korábban nem volt ott. Annak szükségessége, hogy kifejezze önmaga legmélyebb részeit. Nagyon szeretem és hálás vagyok minden támogatásért és szeretetért, amelyet kapok az utam során, és ott vagyok, ahol ma vagyok - zárta gondolatait Véber Erika.
Véber Erikát a pontozásos technika tökéeletesen kikapcsolja

Mesteri Balázs a múzeum dolgozója, a Hagyományok Hegyének munkatársa. Mint mondta, amatőr fotósként legfőbb célja a természet bemutatása, de minden téma érdekli, amiben megjelenítheti saját látásmódját.
-10 éve kezdtem a fotózást és először a képszerkesztő program használatát tanultam meg. A fotózás amolyan véletlenszerűen került a látóterembe. Barátaim, ismerőseim elismerése buzdított arra, hogy jó, amit csinálok. Később szakkönyveket tanulmányozva kezdtem csiszolni tudásomat, s ez fotóimon is láthatóvá vált. Képeim megalkotásakor törekszem egy olyan nézőpontot bemutatni a természetről, ami talán nem megszokott, de feltárja a parányi szépségeket. Gyakran alkotom meg képeimet gondolatban és utána törekszem ezt a fényképezőgéppel is megjeleníteni - tudtuk meg Mesteri Balázstól, aki elárulta, ő legjobban a természetet szereti fotózni, de Pápa város szépségeit is igyekszik megörökíteni saját szemszögéből. Szerinte azért mások az ő fotói, mert más szemszögből, az ő objektívén keresztül készülnek, s ettől lesz mesteri a fotója.
Mesteri Balázs ars poeticaja: "A fotó magába rejti a múltat, bemutatja a jelent és körvonalazza a jövőt!"

-A kiállításon makro felvételeim láthatóak a bakszakáll nevű növényéről. Ez hasonló a pitypanghoz. Amikor a harmatos fotókat elkészítettem, akkor csodálkoztam rá, hogy mennyire gyönyörűek ezek a növények így. A képeket Pápán készítettem - árulta el. Pápán belül a Várkert, a Fő tér, a kisebb utcák a kedvencei. Mesteri Balázs a vágást fontosnak tartja, hiszen nem mindig lehet úgy fotózni, ahogy azt ő szeretné, a fény-árnyékkal gyakran játszik, a színekhez nem nyúl, törekszik a természetességre.
A kiállítás április 15-ig látogatható.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-06 20:09:21

Gépkocsival segítik a máltai munkát


ajánlott cikk főképe

2020-07-15 14:28:57

A te országod. A te hangod - Nemzeti konzultáció a koronavírusról


ajánlott cikk főképe

2020-04-29 20:50:33

Megkezdődött a kivitelezés a Külső-Várkertben


ajánlott cikk főképe

2020-02-27 15:40:17

Az influenza járvány miatt látogatási tilalom lépett életbe a kórházban