Ismét megkapta a bizalmat a vezetőség


2020-03-04 20:43:31  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: archív  | 


Ismét megkapta a bizalmat a vezetőség főképe
Tisztújító közgyűlést tartott a Pápai Atlétikai Club, melyen a vezetőség újabb négy évre megkapta a bizalmat.

Az összejövetelen Rádi Róbert elnök tájékoztatta a megjelent tagokat az egyesület 2019.évi tevékenyégéről, majd a felügyelőbizottság beszámolt a tavalyi év gazdálkodásáról, ezt követően négy év időtartamra megválasztották a tisztségviselőket, végül az idei esztendő feladatairól, tevékenységeiről egyeztetett az elnökség.

- A jogszabályok szerint a tisztségviselők négy évre kapnak megbízást a közgyűléstől, így a mandátum lejártát követően a jelölő bizottság újabb négy évre felkérte őket feladataik ellátására - mondta Rádi Róbert. - A jelöltek ezt elfogadták és a közgyűlés tagsága valamennyi jelöltet megválasztott, így egyesületünk változatlan személyi összetételben folytatja a munkát.

Ennek értelmében ellenszavazat nélkül a klub elnöke Rádi Róbert, a PAC elnökségi tagja Varga Patrik és Csébi Zsolt maradt, a Felügyelő Bizottságban Sándor Zoltán, dr. Péntek Árpád és Sántha Csaba kapott helyet, a Fegyelmi Bizottságot Áldozó Péter, Baki Ferenc és Nemes István alkotja.

- Úgy gondolom, szakmailag és gazdaságilag is sikeres volt az elmúlt négy év - folytatta a klub elnöke. - Az elmúlt évben közel 5 millió forint volt az egyesület költségvetése, ami Pápa Város Önkormányzata, a Magyar Atlétikai Szövetség támogatásából, tagdíjakból és néhány szervezet felajánlásaiból állt össze. Ez az összeg az egyesület biztonságos és alapcéljainak megfelelő működését tette lehetővé.

Rádi Róbert hozzátette, az idei év legfontosabb célja a klub gazdaságilag megalapozott, jogszerű működése. Ennek érdekében az önkormányzat, a Magyar Atlétikai Szövetség felé is támogatói pályázatot nyújtottak be.
- A jövőben is pályázni kívánunk minden olyan forrásra, amely az egyesület sportolóinak edzési és versenyzési lehetőségeit javítja - zárta beszámolóját a PAC vezetője.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-02-20 15:44:39

Korábbi PELC neveléssel erősített a Perutz FC


ajánlott cikk főképe

2020-03-30 18:48:12

Otthon készülnek a Perutz játékosai


ajánlott cikk főképe

2020-02-28 20:37:28

Kettős PELC siker


ajánlott cikk főképe

2020-07-08 11:41:01

Övvizsgával zárult a judotábor