Ismét Musica Pannonica Reformata


2020-03-05 20:20:06  | cikk: ha  | 


Ismét Musica Pannonica Reformata főképe
A Pannonia Reformata Múzeum tavaly indította útjára Musica Pannonica Reformata elnevezésű hangversenysorozatát. A négy alkalomból álló klasszikus zenei bérlet jó fogadtatásra lelt, a hazai komolyzenei élet kiválóságai léptek fel és megmutatkoztak a helyi művészek is, akik hatalmas sikert arattak. Épp ezért nem volt kétséges a folytatás, s ha lehet, még gazdagabb a program. Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumvezető, Németh-Vékes Erzsébet zongoraművész és Parola Csaba egyházzenész, zeneszerző szervezik a sorozatot, melyet dr. Áldozó Tamás is támogat polgármesteri keretéből. A helyszín idén is az Ótemplom.

Az első alkalom március 28., akkor Érdi Tamás, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész lép fel, azt követően pedig augusztus végén, 29-én lesz Szabadi Vilmos hegedűművész koncertje. Ez az alkalom különleges lesz, hisz a fellépést megelőzi egy Szabadi Vilmos-mesterkurzus. Ez igazi kuriózum, hisz a kétszeres MIDEM, Príma, Hungaroton és Liszt-díjas előadóművész 15 évvel ezelőtt tartott utoljára ilyen kurzust Magyarországon. A művésznek annyira megtetszett Pápa és az Ótemplom, hogy örömmel tett eleget a felkérésnek. A mesterkurzusra március 16-tól lehet jelentkezni, erre konzervatóriumokból, főiskolákról, egyetemekről várják a résztvevőket.


A mesterkurzusra az érdeklődők is belátogathatnak, napijegy megváltásával. Így testközelből figyelhetik meg a zenebarátok, -tanárok, hogy miként tanít a híres művész. S ami még az augusztus 23-án kezdődő egy hetes képzés ajándéka a helyieknek, hogy minden délután lesz matinékoncert, melyen a tanítványok lépnek fel.

Szeptember 26-án aztán a Nemzeti Énekkar mutatkozik be Pápán, november 7-én pedig Vörös Boglárka szerzői estje lesz. Ez utóbbin a Séllyei István Kórus és pápai szólisták is fellépnek. A hangversenybérletek március 10-től megvásárolhatók a Pannonia Reformata Múzeumban. A bérlet nem csupán az ára miatt jelenthet előnyt, hanem azért is, mert a bérleteseknek VIP-helyük van a középső padsor első soraiban, mondta Halászné Kapcsándi Szilvia.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: koncert | mesterkurzsu | bérlet
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet