Botok, zászlók, pom-ponok színes forgataga a Játékfesztiválon


2010-06-14 00:45:31  | cikk: HuHa  | fotó: Babos Petra, Tóth Ta  | 


Botok, zászlók, pom-ponok színes forgataga a Játékfesztiválon főképe
Látványos felvonulással vette kezdetét az idei Pápai Országos fjúsági Mazsorett Fesztivál vasárnap délelőtt. A fiatal és még fiatalabb lányokat az AMDG holland fúvószenekar és Pápa Város Fúvószenekara kísérte végig a Fő térről a Március 15. térig, majd vissza a Kossuth utcán, mintegy ízelítőt adva a járókelőknek a délutáni parádéból. A mazsorett fesztivál a sportcsarnokban folytatódott, ahol háromtagú zsűri bírálta a különböző produkciókat. A rendezvényre érkezett csoportokat Rádi Róbert, művelődési osztályvezető köszöntötte. Beszédében elmondta, Pápa városa immár ötödik alkalommal szervezi meg a fesztivált, 2002 óta kétévente a Nemzetközi Játékfesztivál kísérőprogramjaként. Az elmúlt években közel ezer ifjú hölgy mutatta meg mindazt a tudást, melyet e műfajban szerzett. Az idei ötödik alkalomra öt város – Várpalota, Bő, Kőszeg, Csepreg és Sárvár -, tíz mazsorett csoportja jött el. Az együttesek két korcsoportban léptek színre, a második – ifjúsági – korcsoportban pom-pon és show kategóriában indulhattak. A mazsorettek gyönyörű ruhákban léptek a zsűri és a közönség elé, botok szálltak a magasba, színes zászlók lendültek egységes mozdulatokra és vidám  pom-ponok játéka szórakoztatta az érdeklődőket, miközben együtt léptek a lányok a különböző fúvós dallamokra, a szemet gyönyörködtető koreográfiák szerint.
-Legfontosabb ismertetőjegyünk tán a mazsorett bot, ez az,  ami a legismertebb, és ami a leginkább megkülönböztet bennünket a többi művészeti ágtól – mondta el Murai Eszter, a várpalotai Black Diamond Mazsorett és Showtánc Együttes egyik vezetője – nálunk már óvodáskorúak is tanulják ezt a műfajt és mire 10-14 évesek lesznek, profi módon űzik a sportágat. A várpalotaiak egyébként három csoporttal érkeztek Pápára, Rubin és Türkiz csoportjuk az I. korcsoportban, Smaragd csoportjuk pedig a II. korcsoport mindkét kategóriájában megmérette magát. A botforgatás technikáját évek alatt sajátítják el a gyerekek egyre nehezebb mozdulatokat tanulva – mesélte az együttes vezetője. Már az előző pápai fesztiválon is itt voltak, az volt az első fesztivál szereplésük, azóta viszont több arany és kiemelt arany oklevelet is szereztek már. A botos koreográfiáknál vannak kötelező elemek, amiket be kell építeni a produkciókba, így például a botcsere, a magas dobások és a test előtti körzések – ismertette a műfaj elemeit a zsűri elnöke, Klósz-Rukk Henriett, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökségi tagja. Az értékelésnél a kötelező elemek végrehajtását, a testtartást, a koreográfiát, a ruha megválasztását, a zenével való összhangot, az együtt mozgást és az egész produkció összhatását vizsgálták a zsűri tagjai.
-Azt gondolom a gyerekek mindent megtettek azért, hogy megmutassák mi is az a mazsorett és nagyon színvonalas bemutatókat láthattunk – értékelte az eredményhirdetés előtt a produkciókat a zsűri elnöke.
-Amikor a mazsorett műfaját népszerűsítették a franciák, utcán vonultak, ehhez pedig zenei aláfestés kellett, amit kézenfekvő módon a fúvószenekarok biztosítottak, így kapcsolódik össze a fúvósmuzsika a mozgás ezen művészetével  - ezt már Dohos László ezredes, Liszt-díjas karnagy, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke mesélte a műfaj történetéről. Dohos László egyébként állandó díszvendége a pápai fesztiválnak és mint mondta, mindig szívesen jön Pápára. Az elnök úgy véli a mazsorett műfaja egyre sikeresebb, hasznosságát tekintve pedig elég csak ránézni a fiatal hölgyekre: gyönyörű testtartással vonulnak, ritmusérzékük kiváló, megismerkednek a fúvózenével – mindezt minden gyereknek meg kellene tanítani akár tornaórákon, akár táncórák keretében.
A rendezvényen a korcsoportonként bemutatott produkciókat a Tánc-Lánc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény társastánc tagozatának műsora és Pápa Város Fúvószenekarának fellépése színesítette, amit ezúttal is mazsorett koreográfia egészített ki.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-02-28 10:19:23

Zongorilla farsang a zeneiskolában


ajánlott cikk főképe

2020-06-22 17:21:31

Újraindult az egészségügyi alapellátás - Továbbra is szükséges a telefonos konzultáció


ajánlott cikk főképe

2020-03-31 17:29:32

30 millió a járvány elleni védekezésre, ingyen utazhatnak az egyészségügyi dolgozók


ajánlott cikk főképe

2020-03-20 16:20:38

Megújul a Fiumei utcai sporttelep öltözője