A hölgyeket ünnepelték a nyugdíjas egyesületnél


2020-03-05 23:21:22  | cikk: Babos Petra  | 


A hölgyeket ünnepelték a nyugdíjas egyesületnél főképe
Virággal, kedves szavakkal és vidám műsorral köszöntötte hölgytagjait a közelegő nőnap alkalmából - a város legnagyobb civil szervezete a több mint hatszáz főt számláló - Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete. A rendezvényen több száz klubtag és vendég ünnepelt együtt a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületében.
Az egyesület programjai közül az egyik legnépszerűbb a nőnap, melyen több mint négyszázan vettek részt az idén, köztük Ógyalla településről is érkeztek vendégek.
Csukárdi Tibor egyesületi tag nőnapi verses köszöntője után Baán Éva, az egyesület elnöke szólt az egybegyűltekhez, majd a szép számban megjelentekhez Unger Tamás alpolgármester szólt, aki Szalai Pál: Nőnapi köszöntőjével üdvözölte a nőket.
A nyugdíjas egyesület hölgy tagjait Unger Tamás alpolgármester is köszöntötte

-Amikor a nőnapot kitűzték, az volt a legfontosabb szempont, hogy emlékeztessék a férfiakat arra, hogy a nőknek mi mindent köszönhetünk. Először is az életünket, az első szavainkat, az első lépésünket, a bölcsődében és az óvodában eligazítottak minket, s az iskolában sok mindent megtanítottak, de köszönhetjük azt, hogy megtanították mi a szerelem, köszönhetjük azt, hogy megismerhettük azt, hogy milyen, amikor jó valaki mellett felkelni és lefeküdni és megtudhatjuk azt, hogy milyen, amikor gyermekünk vagy unokánk születik - mondta Unger Tamás, aki hozzátette, köszönet illeti a nőket, hogy vannak.
Dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta, az élet során sok mindent kaptunk a nőktől.
-Ha végiggondoljuk a családi ünnepeinket, ott mindig a hölgyek azok, akik mozgatják a családot, hogy ki jön haza, mi legyen az ebéd, ki megy el a boltba, s ebben mindig a nők szerepe a meghatározó - emelte ki, majd egy verssel köszöntötte a hölgyeket.
Dr. Kovács Zoltán is részt vett a nőnapi rendezvényen

Mára már hagyományosnak számít, hogy Unger Tamás alpolgármester jóvoltából felkínált ízletes bor és a jóízű beszélgetések mellett a műsor is változatos. A szórakoztató programról idén közkívánatra Kaczor Feri, a jó hangulatról pedig Rugli Béla gondoskodott.
Minden hölgy egy illatos primulát kapott

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-05 22:40:09

Megindult az élet a belvárosban


ajánlott cikk főképe

2020-04-29 15:10:20

Online játékok, házhoz megy a könyv - Digitális térben működik a könyvtár


ajánlott cikk főképe

2020-02-22 22:46:04

A. Tóth Sándor emlékére


ajánlott cikk főképe

2020-03-30 14:37:43

Nincs igazolt beteg Pápán, elmarad a testületi ülés, holnaptól nem kell parkolási díjat fizetni - sajtótájékoztatót tartott a polgármester