Újabb megszépülő közterület


2020-03-11 21:24:37  | cikk: HuHa  | 


Újabb megszépülő közterület főképe
Újabb utcaszakaszt tesz rendezettebbé a Városgondnokság, az önkormányzat közterület-megújítási koncepciójához illeszkedve. Ezúttal a Korona-Korvin utca kereszteződésében megépített kis körforgalom mellett dolgoznak a Korona utcán. A csomópont közvetlen környékének növényekkel való betelepítését már a körforgalom elkészülése után elvégezték a kivitelezők, most a Korona utca egy további rövid szakasza is megújul a buszmegállóig.
Tavaly már megkezdték a munkát, ezt az ágyást a múlt héten fejezték be

Unger Tamás alpolgármester a munkálatok megtekintésekor emlékeztetett, a város évek óta részt vesz a Virágos Magyarországért Programban, s ezt nem csak az elismerésért teszi, de a városba érkező szakemberektől sok olyan tanácsot is kapnak, melyek alkalmazása még hatékonyabban szolgálja a fenntartható és költségkímélő, ugyanakkor dekoratív közterületek létrehozását.
-A virágos, örökzöldekkel borított zöldfelületeken nem kell fűnyírásról gondoskodni, ami jelentős megtakarítást jelenthet - magyarázta az alpolgármester, hozzátéve, terveik között szerepel, hogy további területeket hasonló módon tegyenek vonzóbbá.
Unger Tamás már a körforgalom átadásakor arról beszélt, hogy a kis körforgalom és a Zárda utcai körforgalom közötti szakaszon dekoratív zöldfelületeket hoznak létre, most ennek az első lépései zajlanak.
Unger Tamás, Szabadkai Verita és Bakó István (balról jobbra) a Korona utcai helyszínen

Bakó Istvántól, a Városgondnokság vezetőjétől megtudtuk, a munkát már múlt év őszén megkezdték, de a beálló hideg időben félbe kellett hagyni a növénytelepítéseket. Most viszont folytathatják a zöldfelület megújítását. Először a megkezdett ágyás beültetését fejezték be, majd az út belváros felőli oldalán képeztek két virágágyást. Ennek ezen a héten az előkészítői munkái folynak, a növényeket várhatóan a jövő héten telepítik.
-1,7 méter széles sávban dolgozunk, a gyenge minőségű földet elhordtuk, szerves trágyát és jó minőségű földet hoztunk a területre, most a szegélyezés történik, ez választja el a gyepfelületet az ágyástól. Három sorba ültetünk növényeket: egy alacsony örökzöld, egy magas virágzó örökzöld és egy talajtakaró rózsasor készül - ismertette a terveket. Az ágyás stílusa illeszkedik a város többi pontján kialakított ágyáséhoz, vagyis a növényekkel beültetett területet mosott kaviccsal szegélyezik két oldalon.
-Ez most egy nagyobb beruházást jelent, de a fenntartás élőmunka igénye lényegesen kisebb, így hosszabb távon megtérülnek a költségek - tette hozzá. Mint megtudtuk, most a buszmegállóig alakítják ki az ágyásokat és ősszel a további szakaszon folytatják a munkát.
A buszmegállóig tart a most beültetendő szakasz, de ősszel tovább folytatják

Szabadkai Verita, a városrész önkormányzati képviselője örömmel üdvözölte a megszépülő közterületet.
-Bízom abban, hogy mind az itt lakók, mind az erre közlekedők óvni fogják a megszépült területet - fogalmazott és arról szólt, szeretné, ha a város közterületei nem válnának cigarettacsikkes, műanyagflakonos szemetes helyekké, ezért az év második felében egy városi kampányt is tervez kollégáival a közterületek tisztaságának megóvására.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-09 15:39:55

A szentmisék megtartásának szabályai is tovább enyhültek


ajánlott cikk főképe

2020-06-16 11:26:10

A tarczys Rátz Marcell országos első helyezett lett egy irodalmi pályázaton


ajánlott cikk főképe

2020-08-23 20:51:01

Lezárják a Dózsa utca - Tókert utca kereszteződését


ajánlott cikk főképe

2020-08-17 15:34:29

Elhunyt Makkai Miklós, az Elekthermax Pápai Vasas Sportegyesület néhai neves sportolója