A pápai kórház megtette a szükséges óvintézkedéseket a betegek és dolgozók védelmében


2020-03-13 22:43:15  | cikk: HuHa  | 


A pápai kórház megtette a szükséges óvintézkedéseket a betegek és dolgozók védelmében főképe
Február 27-én tájékoztatta a Gróf Esterházy Kórház a lakosságot arról, hogy az influenzaszerű megbetegedések miatt, látogatási tilalmat rendel el. Már akkor is ismert volt, hogy a koronavírus is fenyegetheti az országot, így az egészségügyi intézmény megtette a szükséges lépéseket a megelőzés érdekében - emlékeztetett mai sajtótájékoztatóján dr. Töreki-Vörös Ibolya főigazgató. Azóta már Magyarországon is diagnosztizáltak koronavírusos betegeket, ez további feladatokat és kötelezettségeket jelent az intézmény és a háziorvosok számára is.
Dr. Töreki-Vörös Ibolya, a kórház főigazgatója

A kórházban az influenzaszerű megbetegedéssel jelentkezők esetében egy kérdőívet vezettek be, ezen arról is tudakozódnak, hogy a beteg járt-e külföldön, fertőzött területen, vagy környezetében van-e ilyen személy.
-Ennek köszönhetően az egykapussá tett sürgősségi osztályon mindenkinek ki kell töltenie a kérdőívet és az adatok valódiságát aláírásával igazolnia kell - közölte a főigazgató. Az eddigi tapasztalatok szerint a sürgősségi osztályra érkezők partnerek ebben és értékelik a gondosságot. Dr. Bilinszky Zsuzsa infektológus főorvos hozzátette, a kikérdezést már a kórház többi osztályán is bevezették.
Sürgősségi adminisztrációs pont a kórházban

Dr. Töreki-Vörös Ibolya hangsúlyozta, már korábban megtettek számos intézkedést, ami a dolgozók és a betegek védelmét szolgálja. Jelenleg megfelelő számú védőfelszereléssel rendelkeznek és a vírusfertőzés megelőzésére szolgáló higiéniai kézmosás, kézfertőtlenítés feltételrendszerét is kialakították. Ebben nagy segítséget nyújtott az a 2019-ben befejezett uniós pályázat, mely a kézhigiéné javításához nagyban hozzájárult. Az EMMI és Kásler Miklós miniszter a múlt évet a kézhigiéné évének nevezte el, ehhez kapcsolódva számos tájékoztató jelent meg a kézhigiénével kapcsolatban. A cél az volt, hogy be tudják vezetni a megfelelő kézhigiénét, a tárgyi feltételeket pedig a pályázat biztosította.
-Több mint 400 ilyen eszközt szereztünk be, ebből közel 90 érintésmentes adagolót helyeztünk el a látogatók és betegek számára elérhető helyen - mondta és arról szólt, azt látják, betegek és hozzátartozók egyaránt használják a készülékeket.
-A vírus megjelenésekor gondoskodtunk a megfelelő fertőtlenítő szer biztosításáról is, számításaink szerint 2,5- 3 hónapra elegendő fertőtlenítőt rendeltünk meg, ennek szállítása folyamatban van. Emellett felületfertőtlenítő szereket is beraktároztunk - tájékoztatott a főigazgató. Hozzátette, a betegvizsgálathoz, ellátáshoz szükséges védőfelszereléseket is megrendelték és raktározták.
Dr. Bilinszky Zsuzsanna infektológus főorvos

A kórházi személyzet oktatását is biztosította a kórház, hiszen a gyanús esetekben speciális védőruhát kell viselnie a beteget vizsgálóknak, ellátóknak. Ennek a nem szokványos védőfelszerelésnek a felöltését minden kórházi osztályon bemutatták egy oktatás keretében. A köpenyfelvétel, a maszkfelvétel, a szemüveg viselése, a lábra és kézre való védőfelszerelések felvétele szerepelt az oktatáson, de azt is megtanították a kollégáknak, hogy a vizsgálat után milyen sorrendben, hogyan kell levenni a védőeszközöket és milyen kézfertőtlenítést kell végezni ezt követően. A felkészítést a kórházi osztályokon túl a mosoda és az élelmezés dolgozói számára is megtartották, de a takarítószemélyzetnek is tartottak oktatást - tudtuk meg dr. Bilinszky Zsuzsannától.
Kiemelten fontos az alapos kézmosás

Dr. Töreki-Vörös Ibolya arról is szólt, járvány esetén a kórházba történő belépés egy- vagy kétkapussá válik. Jelenleg még öt pontról lehet belépni az intézménybe, így a teljes belépési tilalom nem működik. Az ápolási osztály betegei számára biztosítják a kapcsolattartást a hozzátartozókkal, a súlyos betegek esetében is megengedik rövid időre a látogatást, ezt szakmai ajánlás is tartalmazza. A főigazgató megemlítette, az elmúlt időszakban néhányan az Anna térről a kórházon keresztül közelítették meg a Tarczy-iskolát vagy más belvárosi céljukat, lerövidítve ezzel az utat.
-Azt kérjük, hagyjanak fel ezzel a szokásukkal, hiszen ezzel önmagukat is védik!
Dr. Bilinszky Zsuzsanna infektológus főorvos hozzátette, a szakrendelésre és vérvételre érkező betegeket kérik, hogy ne a Jókai utcai főbejáraton lépjenek be a kórház területére, hanem a Séllyei utcai bejáratot használják.
Alaposan át kell dözsölni a kéz minden szegletét

A WHO két nappal ezelőtt világjárvánnyá nyilvánította a jelenlegi helyzetet, tekintettel arra, hogy több mint 125 országban megjelent a koronavírus. Több mint 140 ezer beteget kezelnek a világban, 70 ezer a gyógyultak száma és 3-4 százalék a halálozással járt. A gyermekek esetében (1-10 éves korig) 0 a betegszám, 10-15 éves kor között már növekszik a betegek aránya és ez a szám egyre jobban növekszik, minél idősebb a beteg annál nagyobb a veszélye a halálozásnak.
-Azt kérjük a hozzátartozóktól, akik külföldön jártak és idős szüleik, nagyszüleik vannak, hogy fokozottabban figyeljenek rájuk. Kína, Dél-Korea, Irán, Olaszország egész területe és Németország Észak-rajnai vidéke - az innen hazaérkezőktől vesznek mintát. Ezen túl Németország egész területe, Franciaország, Svájc és Spanyolország az, amely esetében átgondolandó, de ezek még nem kerültek be a közösségi járványos területek közé - tájékoztatott az infektológus főorvos péntek délelőtt. (Nem sokkal ezelőtt Izraelt is ebbe a körbe sorolták - a szerk.)
Minél habosabb a szappan, annál jobb

Fontos, hogy aki az esetleges betegség tüneteit érzékeli magán és járt a megjelölt közösségi terjedési országok valamelyikében, vagy olyan személlyel került kapcsolatba, aki a közelmúltban ilyen helyen tartózkodott, ő a háziorvosát telefonon értesítse, de ne menjen be a rendelőbe, nehogy megfertőzzön más betegségek miatt ott várakozókat. A háziorvos felveszi a kapcsolatot az ajkai kórházzal - ahol Veszprém megye minden fertőző betegét kezelik - megszervezi a beteg Ajkára szállítását és jelenti a járási hivatalnak és a megyei kormányhivatalnak, hogy a kontaktokat felderíthessék. Ajkán megtörténik a mintavételezés, ennek 24 órán belül van eredménye, 48 órán belül elvégzik a második mintavételezést, ha az már pozitív, akkor további karantén és kezelés következik, ha nem, akkor járványügyileg lezárul az ügy - tudtuk meg a főorvostól.

A jelenleg ismert adatok szerint a vírus 3-4 méterre eljuthat az emberről - egy tüsszentés esetén is ilyen távolságra eljut a kórokozó -, de megmarad a tárgyakon is. Fán például legalább 8 órán át megtalálható a kórokozó, alumíniumon 3-4 óráig marad meg, üveg felületen pedig akár 45 percen belül is elpusztulhat, vagyis sokáig életképes. Ezért javasolt, ha beteg van valahol, azonnal virucid hatású felületfertőtlenítővel kell fertőtleníteni. Ezeknek a behatási ideje 10 perc, és ezalatt gyakorlatilag 100 százalékban elpusztul a kórokozó.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-01-23 22:15:21

Folytatódott a Zsidó Szabadegyetem előadása


ajánlott cikk főképe

2020-05-13 20:39:25

Készül a tómeder a Schwenczel réten


ajánlott cikk főképe

2020-03-01 20:52:51

Kiszámolós


ajánlott cikk főképe

2020-05-04 14:49:23

Elkezdődött a 2020-as rendhagyó érettségi vizsgaidőszak