Hegymászás: Újabb csúcsokat hódított meg Mógor Péter


2020-04-14 17:22:07  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Hegymászás: Újabb csúcsokat hódított meg Mógor Péter főképe
Az Alpok és a Magas-Tátra egy-egy csúcsát is meghódította az elmúlt hónapokban Mógor Péter hegymászó.

A koronavírus-járvány terjedését, és a határok lezárását megelőzően két sikeres és egy sikertelen mászás fűződik Mógor Péter nevéhez. Az első túra célállomása a svájci-olasz határon található 3900 méter magas Piz Palü volt, ahol - mint Péter mesélte - nem épp a legideálisabb időjárási feltételek fogadták.

- Kimondottan nehéz körülmények voltak, ennek ellenére megérkezésünk után 2900 méterig feljutottunk, az éjszakát a szabadban, egy hálózsákban töltöttük - elevenítette fel az első nap eseményeit a sportember. - Másnap egy hajnali indulással megcéloztuk a csúcsot, ám az erős szél és a köd egyre jobban megnehezítette a dolgunkat. Mindezek ellenére 3400 méterig jól haladtunk, majd egy 400, mély hóban megtett méter után azonban sajnos meg kellett hoznunk azt a döntést, hogy a mély gleccserszakadékok miatt visszafordulunk.
Néhány héttel később a Magas-Tátra 2426 méter magas Márta-csúcsa volt a következő cél, ami már sokkal sikeresebb volt.

- Ez is egy kétnapos mászás volt, a Poprádi-tótól indultunk, az első napon a svájcihoz kísértetiesen hasonlító időjárás fogadott minket, másnap viszont kisütött a nap és a szél is elállt, csak ekkor láttunk, hogy az első napon teljesen rossz irányba mentünk, kellett egy kis idő, amíg megtaláltuk a jó utat. Szerencsére innentől már minden rendben ment, sikeresen és minden gond nélkül felértünk a Márta-csúcsra.

Az elmúlt hónapok utolsó expedíciója Szlovénia és a Júliai-Alpok legmagasabb pontja, a Triglav volt.

- Három évvel ezelőtt másztuk már ezt a 2865 méter magas hegyet, ezúttal egy másik útvonalat választottunk, és a beszállási pontunkat a Krma völgyében határoztuk meg. Az első napon a 2500 méteren található Kredarica házig jutottunk fel, ahol leraktuk a felesleges felszereléseket és tovább is indultunk a csúcsra. Szeles, de stabil időnk volt jó hókondíciókkal, így minden gond nélkül délután Horváth Bence és Egyed Tamás barátommal már készíthettük a csúcsképeket.

Mógor Péter elmondta, az ismert okok miatt a nyárra és őszre betervezett mászásokat át kell gondolnia, ám az edzésekkel így sem áll le, terepfutásokkal, kerékpározással, saját testsúlyos edzéssel igyekszik formában tartani magát és bízik benne, hogy nyár végén már ismét készítheti össze mászófelszerelését.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-05 19:27:24

Újra a tatamin


ajánlott cikk főképe

2020-08-19 20:22:01

24 órás futást és pikniket szerveznek


ajánlott cikk főképe

2020-07-29 19:21:01

Sportfelszereléseket kapott a női szakág


ajánlott cikk főképe

2020-09-09 09:18:14

Újra élet költözött a Pápai Küzdősport Centrumba