Gépkocsifeltörőket és unokázós csalókat fogtak el Pápán


2020-04-16 12:26:31  | cikk: HuHa  | 


Gépkocsifeltörőket és unokázós csalókat fogtak el Pápán főképe
Szerdán hajnalban komplex, szervezett akciót hajtott végre Pápán a Pápai Rendőrkapitányság, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság, a Győri Rendőrkapitányság, a Kapuvári Rendőrkapitányság és a Terrorelhárítási Központ. A nyomozók két bűncselekménytípus elkövetésével gyanúsítható személyeket fogtak el, s mivel a különböző elkövetői szálak összekapcsolhatók voltak, összehangolt akció keretében dolgoztak a rendőrök - tudtuk meg dr. Nagy Ákostól, a Pápai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjétől.

A rendőr alezredes elmondta, múlt év végén történt Pápán egy gépkocsifeltörés, ami érzékenyen érintette a pápai nyomozókat, hiszen az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy ezt a bűncselekménytípust kiszorítsák az illetékességi területről.
-Ezen törekvéseink sikeresek voltak, hosszú évekre visszamenőleg egyáltalán nem volt jellemző elkövetési mód a gépkocsifeltörés Pápán - jelentette ki dr. Nagy Ákos. A mostani esetet követően nagy erőkkel kezdték meg az ügy felderítését, sikerült egy gépkocsit azonosítaniuk, a későbbi nyomozás eredményeként pedig kiderült, hogy az elkövetők több hasonló jellegű cselekményt követtek el ebben az időszakban Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében is.

A pápai kapitányság országos koordináció elrendelését kezdeményezte, vagyis az ezen személyek által elkövetett hasonló bűncselekmények felderítését, nyomozását magára vállalta, ennek egyik lépése volt a tegnap hajnali elfogás.
-A nyomozás jelenlegi állása szerint a bűncselekmények elkövetésével két pápai személy gyanúsítható megalapozottan, tegnap mindkét személy esetében az őrizetbe vételükről határoztunk. Az eddigi adatok alapján 21 rendbeli gépkocsifeltöréssel gyanúsítható a két személy, a 21 esetből egy Pápán, kettő pedig egy Pápához közeli település külterületén történt - közölte az alezredes, hozzátéve, az elkövetők értékeket kerestek a járművekben, elsősorban készpénzt, de eltulajdonítottak kocsiban hagyott táskákat, laptopokat, értékesebb elektronikai cikkeket is.
-Az összes eltulajdonított érték 3 és fél millió forintot tesz ki, de a gépjárművek ablakainak betörésével további 900 ezer forint kárt okoztak. Ezen túl számolni kell azzal a kárral is, hogy a sértett személyeknél a táskákban személyes iratok is voltak, amit az elkövetők megsemmisítettek, így ezeket pótolni kell.
A gyanúsítottak - egy férfi és egy nő - ellen többszörösen minősülő lopás bűntette miatt folyik nyomozás, így a bűnszövetség, a dolog elleni erőszakkal történő elkövetés és az egy vagy több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás az, ami a terhükre róható. Az elfogást követően a pápai nyomozók az egyik személy esetében kezdeményezték a letartóztatást is. Mint megtudtuk, a gyanúsítottak elismerték tettüket.

Információink szerint a nyomozás során a pápai rendőrök összefüggéseket fedtek fel más jellegű bűncselekményekkel kapcsolatban - melyekben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőrfőkapitányság nyomoz -, s mivel azoknak az elkövetői kapcsolatban álltak a helyi nyomozók által keresett személyekkel - sőt volt, akinek a lakcíme egyezett a pápai zsaruk által gyanúsított gépkocsifeltörőkkel -, így szervezték meg az összehangolt akciót. Ez utóbbi bűncselekmény az unokázós csalás, melynek felderítéséhez 5 pápai helyszínen 7 gyanúsítható személyt fogtak el. Ennek a bűncselekmény sorozatnak is volt pápai áldozata.

A gépkocsifeltörésekkel kapcsolatban a bűnügyi osztály vezetője úgy fogalmazott, bízik abban, hogy ezzel az eredményes nyomozással sikerült megszakítani ezt a bűncselekmény sorozatot és továbbra sem lesz szokványos elkövetői mód Pápán és környékén a gépjárműfeltörés. Ettől függetlenül azt javasolta, ha valaki őrizetlenül hagyja a járművét, ne hagyjon benne olyan értéket - sem látható, sem kevésbé látható helyen -, amit könnyen el lehet tulajdonítani.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-03-06 11:39:32

A nőket köszöntötte az MSZP Pápa és Környéke Szervezete


ajánlott cikk főképe

2020-06-18 13:32:55

Lámpás kereszteződés épül a Somlai úton


ajánlott cikk főképe

2020-05-29 14:22:57

Teljes fordulatszámon pörög a piac


ajánlott cikk főképe

2020-06-09 09:10:18

Új infrastrukturális beruházásokat adtak át az MH Pápa Bázisrepülőtéren