Az erkelesek kulturális bemutatója


2010-06-15 15:27:12  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Az erkelesek kulturális bemutatója főképe
Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola 12 osztálya, több mint 300 tanulója vett részt a tegnap esti kulturális bemutatón a Jókai Mór Művelődési Központ színháztermében.
Schmidt Dezsőné igazgató köszöntője után a tagozatos nagykórus három könnyűzenei darabbal kezdte meg az idei bemutatót.
- Kétévente rendezünk kulturális bemutatót, melyen az iskola osztályai mutatkozhatnak be, illetve a Ki mit tud? résztvevői szerepelhetnek. A bemutatón megtalálhatóak a zenés, a táncos előadások mellett a versek és a prózák is, valamint mesejelentekkel tarkítottuk idén a repertoárt- mondta el az igazgatónő.
A zsúfolásig telt színházteremben a közönség vastapssal jutalmazta a több, mint két órás műsort.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet