Elkezdődött a 2020-as rendhagyó érettségi vizsgaidőszak


2020-05-04 14:49:23  | cikk: hp  | 


Elkezdődött a 2020-as rendhagyó érettségi vizsgaidőszak főképe
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett, a szokottnál egy órával később, vagyis kilenc órakor a magyar nyelv és irodalom, és a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival országszerte megkezdődött a 2020-as érettségi időszak. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint hétfőn középszinten 68 458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliztek. A pápai középiskolák esetében a Türrben 85 fő a ballagók száma, ők érettségiznek emelt és közép szinten is. Ehhez jöttek még a külsősök, akik emelt szinten érettségiznek, ez összesen 100 fő. A Petőfi Gimnázium esetén 89 fő a ballagók száma, mindegyikük középszinten érettségizik. Volt hét külsős érettségiző is - szintén közép szinten -, akik régebben petőfis diákok voltak. Valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak kesztyűt is biztosítottak a szervezők. Minden érettségiztető iskola kézfertőtlenítőt is kapott, a vizsgák előtt alaposan kitakarították az épületeket, mosdókat, illetve az érettségi ideje alatt is folyamatos a takarítás az épületekben. A tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat.
Az idei magyar érettségi első részében a könyvek történetéről, az olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók. Az ehhez a részhez tartozó szövegalkotási feladatok pedig a sportról és testnevelésről, valamint egy egészségügyi problémákhoz kapcsolódó progamszervezésről szóltak. A második részben pedig egy Fekete István-novellát, egy Arany János- és egy Tóth Árpád-költeményt is kaptak az érettségizők.
Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója a rendhagyó vizsga kapcsán elmondta, zavartalanul zajlott a magyar érettségi a tankerület intézményeiben.
Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója

- Végigjártam az érettségi helyszíneit biztosító iskolákat, a vizsga rendben lezajlott. Mindegyik intézményünkben megjelentek azok a tanulók, akiknek vizsgát kellett tenniük, senki sem maradt távol. A felügyelőtanárok és a tartalék, helyettesítő pedagógusok is a helyszínen voltak. Tanulóink és tanáraink használták a szájmaszkokat és kesztyűket, odafigyelve a járványügyi előírásokra - tudtuk meg Egyházi Andreától, aki köszönetét fejezte ki a diákoknak és a tanároknak is, hisz valamennyien maximális együttműködést tanúsítottak a vizsga első napján. A tankerületi igazgató az intézményeket megtekintette, ahol minden a szabályok és a járványügyi előírások szerint zajlott.
Hírportálunk a Türr István Gimnázium és Kollégium néhány érettségizőjét kérdezte meg a magyar vizsga utáni percekben az intézmény előtt.
Takács Eszter 12. A osztályos diák elmondta, ő az érvelést választotta a szövegalkotásnál, hiszen a szabadidős- és a versenysportolásról kellett írni. Ez szerinte könnyű volt.
-A második részben a novellaelemzést választottam, hiszen a novellaelemzést kedvelem. Úgy gondolom, a szövegértés rész könnyebb volt, mint amire számítottam, a téma is közel állt hozzám - mesélte a fiatal lány, majd hozzátette, az elmúlt közel két hónapban is nagyon sokat készültek a vizsgára online módon. Eszter a történelem érettségitől tart a legjobban, de reméli, ott is sikeresen leküzdi majd az akadályokat.
Takács Eszter a magyar érettségi vizsga után

Varga Hajnalka 12. A osztályos tanuló szerint nem volt annyira nehéz a magyar érettségi, mint amire számított.
-A novellaelemzést választottam, mivel ez közel áll hozzám, szeretem azokat a történeteket, aminek van tanulsága, s így könnyebb volt írnom erről - tudtuk meg Hajnitól, aki tavaly előrehozottan érettségizett már, s szerinte nagyon furcsa volt most ez a helyzet.
-Idegen volt mindannyiuknak, hogy messze ültünk egymástól, illetve, hogy maszkot viseltünk. Ha mosdóba kimentünk, utána kezet fertőtlenítettünk többször is - mondta a fiatal.
Piller Csongor Bence 12. G osztályos diák elmondta, a magyar nem a kedvenc tantárgya volt a nyolc év alatt.
-Nagyon sokat készültem a vizsgára, a március 16. óta tartó digitális munkarendben rengeteg érettségi feladatsort megoldottam. A mai vizsga feladatsorában pozitívan csalódtam, nem tartottam nehéznek. A második részben hosszabban kellett írni, ez egy kicsit nehezebb volt szerintem, de azért remélem, jól sikerült. Először írtam vázlatot, majd egyből el is kezdtem kidolgozni, s időben végeztem is az elemzéssel - mesélte Csongor, aki hozzáfűzte, reméli, a további vizsgák is hasonlóan könnyűek lesznek, ő majd az emelt testnevelés érettségivel zárja a vizsgákat. A végzős diák elárulta, jó volt találkozni az osztálytársakkal, barátokkal újra az iskolában, hiszen az iskola feeling-je már hiányzott mindegyiküknek.
Paraicz Petra 12. A osztályos is könnyűnek tartotta a magyar írásbelit. Ő is a novellaelemzést választotta, hiszen szerinte könnyebb, mint a verselemzése. Petra szerint nagyon furcsa, de egyben jól érzés volt találkozni az osztálytársakkal, sajnálták, hogy nem ölelhették meg egymást a vizsga előtt és után.
A magyar vizsgadolgozatok ma 13 órától egynapos „kényszerpihenőt” vesznek az intézmények falai között, s majd holnap kapják kézhez a javító tanárok.
A végzősök holnap matematikából, szerdán történelemből, csütörtökön angolból, pénteken pedig németből adnak számot tudásukról.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-04-09 19:08:50

A Pápai Hús sonkával mond köszönetet az ESZI dolgozóinak


ajánlott cikk főképe

2020-02-26 22:32:07

Éves szakmai tanácskozás a Család- és Gyermekjóléti Szolgálatnál


ajánlott cikk főképe

2020-04-02 09:46:11

A járványügyi helyzet kezeléséről egyeztettek


ajánlott cikk főképe

2020-05-06 14:54:42

Vért adtak a tűzoltók