A „Weöres színpad” után az „Élet színpada” várja őket


2010-06-16 07:45:25  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


A „Weöres színpad” után az „Élet színpada” várja őket főképe
A Weöres Sándor Általános Iskola tegnap tartotta a 2009/2010-es tanév évzáró ünnepségét. Az iskola ezen a napon búcsúzott el nyolcadik osztályos tanulóitól is. Idén a volt kiliáni általános iskolából három nyolcadik osztály ballagott el, akik búcsúzásuk jelképeként egy-egy lufit engedtek az égbe, így szimbolizálva kiszállásukat az iskola színteréből. Horváth Attila igazgató könnyfakasztó beszédben búcsúzott a nyolcadikosoktól és zárta be az idei tanévet 470 diák és mintegy 35 pedagógus számára.
Mint mondta, ezen a színpadon nehéz játszani, de csak akkor, ha valaki nem akarja, hogy hagyják játszani. Egy biztos, a színpad mindkét oldalán állónak nehéz az előadást végig várni, hiszen egy utat akar mindenki, csak ezt az egy utat más megközelítésből.
-Eljött az a pillanat, amikor elbúcsúzunk. És a „Weöres színpad” után csak azt tudom kívánni, hogy a négybetűs színpadon is találjatok helyet- mondta Horváth Attila, majd hozzátette, az iskola mindig visszavárja majd őket.
Az elmúlt tanév - eredmények szempontjából - az iskola életében rendkívül sikeres volt, hiszen soha ilyen összegű könyvjutalmat nem adtak át a gyerekeknek, akik megküzdöttek érte az iskola falin belül és a távoli, akár országos színpadokon is – fogalmazott az igazgató. Idén 300 ezer forint értékben kaptak könyvjutalmat a kitűnő és valamilyen versenyen eredményesen szereplő diákok. Ez évben 89 tanuló részesült könyvjutalomban.
Az ünnepi műsort követően a végzősök az osztálytermekben búcsúztak iskolájuktól és tanáraiktól, a többiek pedig megkapták bizonyítványukat s benne a jól megérdemelt osztályzatokat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet