Jazz muzsika a meglepetés koncerten


2020-05-08 08:10:00  | cikk: hp  | 


Jazz muzsika a meglepetés koncerten főképe
A Filharmónia Magyarország meglepetés koncertsorozatának keretében Pápára is ellátogatott csütörtökön a Jazzformers Együttes. Ezúttal a Huszár és a Vajda lakótelepen találkozhattak a helyiek az együttessel, ahol rövid szabadtéri koncertet adtak az ott élők örömére. A Jazz Formers 5 évvel ezelőtt alakult, de a zenésztársak már sokkal régebb óta ismerik egymást, s játszottak együtt.
A Jazzformers legutóbb februárban járt városunkban az Ifjúsági Filharmónia keretein belül

-A saját szájunk íze szerinti feldolgozásban hallhatnak jazz zenét a hallgatók. Túlnyomó részben feldolgozások alkotják a műsort, de vannak saját számaink is, és dolgozunk a minél változatosabb programon - mondta Szalkay Dávid, aki elárulta, a mai volt az első nap a karantén koncerten.
-Nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk ezeket a koncerteket, hiszen, akiknek otthon kell maradniuk, azoknak ez egy felüdülés lehet a szürke hétköznapokban. Jó látni az embereket, hogy jól érzik magukat a koncertjeinken, kijönnek az erkélyekre, kinéznek az ablakokon - tette hozzá, és elmondta, minden egyes koncertjüknek van egy íve, felépítése, egy csattanós bevezetéssel és egy ütős befejezéssel.
Szalkay Dávidtól megtudtuk, mivel mindannyian családos emberek, ezért a Maradjon otthon időszakot áldásként élték meg, mert kicsi gyermekeik vannak, akikkel sok időt tölthettek. A koncertek hiánya rosszabbul érintette őket, de az online, digitális világ lehetővé tette, hogy ők is tanítsanak.
-Nagyon sokat gyakoroltunk ebben az időszakban, új hangzásokat, stílusirányzatokat vettünk fel - zárta gondolatait.
A meglepetés koncertsorozat jövő hétfőn folytatódik. A fellépőről a JMSZK honlapján és Facebook oldalán lehet majd tájékozódni hamarosan.

Képek:


Címkék: koncert
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-05-04 21:51:37

Rézfúvós együttes a meglepetés koncerten


ajánlott cikk főképe

2020-05-01 14:05:33

A Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes volt a meglepetés koncert fellépője


ajánlott cikk főképe

2020-05-03 21:29:48

Plató koncert Ress Hajnival


ajánlott cikk főképe

2020-05-08 08:10:00

Jazz muzsika a meglepetés koncerten