A tarczys Hatvani Márk országos első helyezett informatikából


2020-05-21 13:50:45  | cikk: hp  | 


A tarczys Hatvani Márk országos első helyezett informatikából főképe
Immáron több mint egy évtizede emelt óraszámban oktatják az informatikát a Tarczy Lajos Általános Iskolában elsőtől nyolcadik osztályig. Ennek kapcsán külön hangsúlyt fektetnek tanulóik tehetséggondozására is.
Venczel Csaba iskolaigazgató örömét fejezte ki, hogy a több éve megrendezésre kerülő Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Versenyen 5. évfolyamos kategóriában tanulójuk, Hatvani Márk lett az első helyezett. A fiatal diák ezzel elnyerte az Informatikus diák címet is.
A Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Versenyt már 18. alkalommal szervezte meg az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete. 5. és 6. osztályban minden iskola 1-1 versenyzővel indulhatott. Az első forduló november 20-án zajlott az iskolában. A feladatok között volt többek között internetes kutatómunka, szövegszerkesztés, prezentációkészítés, grafika. Az első forduló alapján Hatvani Márk 5. c osztályos tanuló első helyen jutott be a második fordulóba, 95 pontot szerzett a 100-ból. Március 4-én a második fordulónak szintén az iskola adott otthont, ahol régi mesterségekkel kapcsolatban kellett kitölteni egy online kérdőívet. Márk itt 58 pontot szerzett a 60-ból, ezzel holtversenyben első volt ezen a fordulón belül.
A harmadik forduló Százhalombattán lett volna, de a járvány miatt végül a döntő is online módon zajlott április 25-én. Márk az otthoni gépére a verseny előtt negyedórával tölthette le a versenyhez szükséges fájlokat. Mivel nem volt garantálható, hogy minden tanuló rendelkezik a szükséges alkalmazói programokkal, ezért a versenybizottság előre elkészítette a döntőhöz tartozó grafikai, szövegszerkesztési és prezentációkészítési feladatokat. Ezután kérdőív segítségével ellenőrizték le, hogy a tanulók rendelkeznek-e a szükséges ismeretekkel, azaz, ha utasítások formájában kapnák meg a feladatokat, végre tudnák-e hajtani, erre 90 percet kaptak. Márk 68 pontot szerzett a maximális 70-ből és ezt a fordulót is első helyen zárta. Összesítésben 221 pontot szerzett a megszerezhető 230 pontból, ami mintegy 96 %-os teljesítmény. Az évfolyamában a 2. helyezett 92 %-ot ért el. Mivel a 6. osztályosok is ugyanezeket a feladatokat oldották meg, ezért az eredménye összevethető az övékkel is. A legjobb 6. osztályos 95 %-os eredménnyel nyert..
A versenybizottság döntése alapján "Az 5-6. évfolyamon a legtöbb pontszámot elért versenyző Hatvani Márk viselheti az Informatikus diák címet."
Németh József felkészítő tanár, mesterpedagógus, munkaközösség-vezető elmondta, a verseny elsősorban az alkalmazói programokra helyezi a hangsúlyt.
-Nagyon büszkék vagyunk Márkra, aki a tanórákon és otthon is sokat készült a versenyre - emelte ki a felkészítő.
Hatvani Márk kérdésünkre elmondta, nagyon szereti az informatikát, ami jó és izgalmas. Elárulta, az informatikán belül őt a programozás érdekli a leginkább, s ezen a területen is képzeli a jövőjét.
Márk ma délelőtt vehette át Venczel Csabától az elismerést az iskolában.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-01-10 22:57:42

Városunkban járt a Déli Szél


ajánlott cikk főképe

2020-01-19 10:31:31

Népszerű volt a Jégpályák éjszakája Pápán


ajánlott cikk főképe

2020-04-22 20:34:20

A piros lap mögött, avagy hatósági házi karanténban


ajánlott cikk főképe

2020-02-10 19:43:43

Matisse után Dürer-kiállítás az Esterházy-kastélyban