A pápai Gépíró és Gyorsíró Iskola története a Honismereti Körben


2010-06-16 20:07:11  | cikk: Babos Petra  | 


Ma délután tartotta a nyári szünet előtti utolsó foglalkozását a Honismereti Kör. A téma ezúttal a pápai Gépíró és Gyorsíró Iskola története volt, melyről Huszár János körvezető mesélt.

A város akkori egyetlen magániskoláját Gáti Samu alapította 1939-ben, melyet aztán 1952-ben államosítottak. Az iskola a Jókai utca 28. szám alatt működött, az államosítás után pedig a pápai Petőfi Sándor Gimnázium egyik első emeleti épületszárnyában kapott helyet, s ettől kezdve új nevet viselt: Állami Gépíró, Gyorsíró és Irodakezelő Szakiskola. Itt 1961-ig működött, majd 1971-ig a Várkastély egyik szárnyában került. 1971-ben a Gyurátz Ferenc utca 1. szám alatti épületben nyert elhelyezést.
Az utolsó költözésre 1985-ben került sor, amikor már a Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskolával közös igazgatásban helyet kapott ezen középiskola Pápán. Az iskolában eleinte az oktatás egyéves és tanfolyam jellegű volt: a tanév végi vizsga központilag kiküldött elnök jelenlétében folyt, és a sikeres eredményt szaktudást igazoló oklevél nyugtázta.
A tanítás kezdetben három tanulócsoportban zajlott. Az egyes osztályok létszáma 20-22 fő volt, melyet túlnyomórészt lányok alkottak, elvétve került 1-2 fiú az osztályba. Gáti Samu 1971-ben bekövetkezett halála után dr. Somogyi László vette át az igazgatói teendőket 1978-ig. Amikor az igazgatói státus az iskola átszervezésével megszűnt, mint igazgatóhelyettes vezette tovább az iskolát, majd Gáti Samuné vette át 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig. A pápai Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskolával közös igazgatás alatt működő gépíróiskola 1995. augusztus 31-én szűnt meg, miután szerepét átvette a Közgazdasági Szakközépiskola.

A kör szeptember 15-én tartja soron következő összejövetelét, melyen Lovászpatona község története lesz a téma. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet