Pápán is megszólaltak a harangok a trianoni békediktátumra emlékezve


2020-06-04 20:28:54  | cikk: hp  | 


Pápán is megszólaltak a harangok a trianoni békediktátumra emlékezve főképe
16 óra 32 perckor a Szent Benedek Plébánián is megszólaltak a harangok, hogy a 100 éves tragédiára emlékeztessenek, ugyanis száz évvel ezelőtt, 1920. június 4-én 16 óra 32 perckor Versailles-ban, a Nagy-Trianon kastélyban írták alá a szerződést.
A Himnusz hangjait követően Szijártó László plébános köszöntötte a plébánia udvarán összegyűlteket, aki mint mondta, a mai nap az összetartozás, a gyász napja, de ugyanakkor a remény napja is, hisz őseink, akiknek át kellett élnie száz évvel ezelőtt ezt a szörnyűséget, ők minden megpróbáltatás ellenére, a reményt nem adták fel, s a romokból is, újjáépítették nemzetünket, határon innen és határainkon túl is.
Sokan gyűltek össze a plébánia udvarán a megemlékezésre

Dr. Áldozó Tamás polgármester beszédében elmondta, a száz évvel ezelőtti Trianon minden magyar ember számára ugyanazt jelentette. Száz évvel ezelőtt minden magyar számára elfogadhatatlan volt, traumát, tragédiát jelentett, a személyes életükben nehezen feldolgozható eseményt.
-Eltelt száz év és sokan vannak közöttünk határon innen, akik támogatásra, segítségre szorulnak, mert az nem lehet igaz, hogy elfogadjuk azt a fajta gondolkodást, ami nagyon sokaknak a sajátja lett az elmúlt évtizedekben. Nagyon sokak számára a határon túlrekedt magyarok, mint nemzet testvéreink, nem léteznek. Sokan vannak olyanok, akik egy Székelyföldön élő magyar emberre románként gondolnak, felvidéki magyarra szlovákként, kárpátaljaiakra ukránként és vajdaságiakra szerbként. Nekik segítségre és támogatásra van szükségük, hogy ezen a képtelen helyzeten változatni tudjanak. Ezt nem meríthetjük másból, mint az elköteleződésünkből. Gondoljunk arra, hogy Szent István a királyságát felajánlotta Szűz Mária oltalmára. Ezzel Szent István minden magyarok országát ajánlotta Szűz Máriának. Minden magyarok országa ma is Szűz Mária oltalma alatt áll. Szűz Mária országa nem ismeri Trianont, az országcsonkítást. Szűz Mária országában ott van minden magyar, Szűz Mária országában ott van mindenki, aki magyarul gondolkodik, ott vagyunk valamennyien, ott tudjuk megélni, hogy minden magyar felelős minden magyarért, vigyázzunk erre az országra - hangsúlyozta a polgármester.
A megemlékezésen Kincses László Juhász Gyula: Trianon című versét, míg Wölfinger Géza Kis Menyhért: Magyar Miatyánk című költeményét szavalta el, valamint a plébánia kántora, Schrei Balázs olvasta fel az évfordulóra írt megható gondolatait.
A megemlékezést a Szózat hangjai és az Ima a hazáért című ima zárta.
A plébánostól megtudtuk, a hazafias kötelességüknek érezte a megemlékezés megszervezését, hiszen keresztény emberek felelősséggel tartoznak értékeinkért, hitünkért. Ez egy fájdalmas nap mindannyiunk életében.
-Száz évvel ezelőtt határvonalat húztak, ami ezer évig a miénk volt, egy tollvonással nem maradt a miénk. Az igazán fontos az az, hogy mi van a szívünkben, azt gondolom, akiben igazán hazafias magyar gondolkodás van, azok számára a határok most is azok, amik azelőtt voltak, s ez az igazán lényeges. Ahol magyarul beszélnek, s arra törekednek, hogy megőrizzék a magyar kultúrát, az most is magyar föld - tette hozzá.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!
A hozzászólások a Tisztelt Olvasók véleményét tükrözik. A hozzászólás írása regisztrációhoz kötött. A hozzászóló valós személyének megállapítására nincs lehetőségünk. Fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törlésére, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, személyiségi jogokat sértenek, durva kifejezéseket tartalmaznak. Hozzászólásokban pártprogramokra utalni lehet, ám azokat részleteikben bemutatni nem. A provokáló írásokat töröljük, továbbá fenntartjuk a jogot minden olyan hozzászólás törléséhez, ami a magyar helyesírás szabályait provokatív módon megszegi. A szabályok megszegése a hozzászólás lehetőségének megvonásához vezet! Megkérjük a Kedves Fórumozókat a szabályok betartására!

Ez is érdekelhet
ajánlott cikk főképe

2020-06-02 19:29:06

Változatos programkínálat az Esterházy-kastély nyári táboraiban


ajánlott cikk főképe

2020-05-15 19:26:04

Tapasztalatok a Tapolcáról


ajánlott cikk főképe

2020-03-13 22:43:15

A pápai kórház megtette a szükséges óvintézkedéseket a betegek és dolgozók védelmében


ajánlott cikk főképe

2020-03-17 20:15:43

dretgy.hu